Döntetlennel mutatkozott be a Ligakupában a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A zöld-fehérek a sorozat első mérkőzésén a Videotont látták vendégül, és 1-1es eredménynel zárult a kilencven perc. A találkozó hajrájában a fölénybe kerülő somogyiak a maguk javára fordíthatták volna az eredményt.

Az első Ligakupa-találkozón már a 44. másodpercben megszerezte a vezetést a Rákóczi! A napokban igazolt Danko Kovacevic került helyzetbe egy pontos indítás után, és előbb kicselezte a kapust és a bizonytalankodó védőket, majd két lépésről a hálóba továbbított. 1-0.
Lendületben maradt a hazai együttes#!# az 5. percben Vrucina vette át a labdát, egy csel után 15 méterről lőtt, nem sokkal a bal sarok mellé. A folytatásban a csendes esőben közepes iramú mezőnyjátékot láthattunk, és aktívabb volt a Rákóczi. A 17. percben Bőle nagyszerű labdával indította Vrucinát, aki 8 méterről lőtt, a kapus védett.
A 25. percben egyenlített a Videoton. Paraiba 18 méterről laposan lőtt, a labda Posza kapus mellett a jobb alsó sarokban kötött ki. 1-1.
A 32. percben szép támadás végén Khaly lőtt 18 méterről, ballal fölé, az első félidő utolsó perceiben pedig már nem történt említésre méltó esemény.  
A második játékrész elején Posza kapus próbálta kicselezni a vendégek támadóit, majd kirúgta a labdát, de közben megsérült, és le is kellett cserélni… Az 51. percben Paraiba robogott végig a pályán, majd balról, 8 méterről lőtt, mellé. A találkozó utolsó harmadában a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, a somogyiak időnként egy-egy távoli lövéssel próbálkoztak, a vendégek pedig Paraiba gyorsaságára építettek. A végén a cserék próbáltak új színt hozni a játékba, ezúttal mérsékelt sikerrel. 
A találkozó hajrája egyértelműen a kaposváriaké volt. A 84. percben Vrucina szép egyéni megoldásának tapsolhattunk, a horvát csatár lövése után a kapufán csattant a labda, de les miatt időközben már lefújták a támadást. Három perccel később, újabb szép kaposvári akció végén Vadas vette célba 17 méterről a kaput, és a labda a felsőlécről pattant vissza a mezőnybe. És még nem volt vége#!# a 89. percben Bőle szabadrúgása után Kirchner fejelt 6 méterről, Somodi védett, majd Vrucina átadásáról maradt le néhány centivel Major, így csak ő esett a kapuba, a labda sajnos nem… Zárásként még Bőle lőtt kapura jobbról, a kapus azonban ismét csak a helyén volt.
A mérkőzés végén egyértelmű fölényt harcolt ki a Rákóczi, de a kimaradt lehetőségek miatt meg kellett elégednünk a döntetlennel.
Kaposvári Rákóczi FC – Videoton FC 1-1 (1-1)
Kaposvár, 500 néző. V.#!# Berke B.
Rákóczi FC#!# Posza (Horváth L., 49.) – Fenyvesi, Major, Vadas, Jánvári – Bőle, Kovács O. (Kirchner, 71.), Khaly, Házi B. (A. Kovacic, 43.) – Kovacevic, Vrucina. Vezetőedző#!# Prukner László
Videoton#!# Somodi – Kaká, Szekeres A., Baksa, Kiprich, U. Nikolic (Lorentz, 33.), Zsótér, Alex, Hudák, Barcsay (Vallejos, 70.), Paraiba (Tóth L., 83.). Edző#!# Varga Károly
Gólszerzők#!# Kovacevic (1.), illetve Paraiba (25.)
Sárga lap#!# Kovács O. (28.), Khaly (67.), Major (79.), illetve Kiprich D. (50.)