Remek győzelmet aratott a Rákóczi a bajnoki címre törő Újpest ellen a labdarúgó Soproni Liga hétvégi fordulójában. A kaposváriak 1-0-s félidő után 2-0-ra nyertek, és megerősítették helyüket a középmezőnyben. A lilák ezúttal gyenge napot fogtak ki, a somogyi megyeszékhelyen még nagy helyzetet sem tudtak kialakítani. A találkozó hőse Nemanja Nikolics volt, aki háromszor is bevette Balajcza kapuját, az első gólt azonban – tévesen – les miatt érvénytelenítették.

Az első percekben az Újpest két szögletet is lőhetett, de komolyabb esemény nem történt a hazai kapu előtt. A 8. percben, kaposvári sarokrúgás után Gujicshoz került a labda, a 16 méteres, lapos, bal lábas lövést Balajcza fogta. Néhány perccel később Balázs iramodott meg középen, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem adott gólpasszt Nikolicsnak… A 25. percben viszont már gólt szerzett a Rákóczi#!# Sztanics előreívelése után Nikolics vágta közelről a léc alá a labdát, a bíró viszont les miatt nem adta meg a találatot. Mint később kiderült#!# a játékvezető rossz döntést hozott, de szerencsére ez az ítélet nem befolyásolta a végeredményt…
Nikolics továbbra is lendületben maradt#!# előbb remek, csavart, 23 méteres lövését öklözte ki a mezőnybe Balajcza kapus, majd jött az első érvényes gól. A 42. percben Balázs Benjámin parádés passza után Nikolics lőtt jobbról, 5 méterről a kapuba. 1-0.
Az 56. percben Nikolics tekerte jobbról középre a labdát, Reszli pedig csak a kapu torkáig jutott, nem tudta a gólvonalon túlra küldeni a játékszert. Az Újpest nem sokat mutatott ezen a délutánon, időnként egy-egy lövéssel próbálkoztak a játékosok, mással nem.
A 90. percben aztán eldőlt a meccs sorsa. A csereként beállt, hazai környezetben most bemutatkozó saját nevelésű Kulcsár Kornél nem mindennapi labdával indította Nikolicsot a középkörből. A támadó kapura tört, majd egy védőtől szorongatva, másodjára a hálóba vágta a labdát. 2-0.
Küzdelmes, jó iramú 90 percet hozott az Újpest kaposvári vendégjátéka. A nagyszerűen küzdő somogyiak első gólját les miatt még érvénytelenítette a játékvezető, az első félidő hajrájában azonban Nikolics bevette Balajcza kapuját. A szünet után a hazaiak őrizték előnyüket, a fővárosiak nem tudtak nagy helyzetet kialakítani. A három pont sorsa a 90. percben dőlt el. A látottak alapján a kaposváriak megérdemelten győzték le a lilákat.

Kaposvári Rákóczi – Újpest FC 2-0 (1-0)
Kaposvár, 3000 néző. V.#!# Vad II
Kaposvár#!# Milinte – Kovácsevics, Zahorecz, Grúz – Gujics (Kulcsár K., 73.), Maróti, Balázs B., Sztanics (Bogdán, 86.), Junior – Nikolics, Reszli (Szepessy, 70.). Vezetőedző#!# Prukner László.
Újpest#!# Balajcza – Dudics, Vaskó, Vermes, Pollák – Foxi (Simon, 83.), Sándor, Millar (Stokes, 83.), Jucemar (Kovács D., 60.) – Rajczi, Kabát. Vezetőedző#!# William McStay.
Gólszerző#!# Nikolics (42. és 90.)
Sárga lap#!# Grúz (20.), Sztanics (35.), Balázs B. (63.), Maróti (74.), illetve Vermes (35.), Kabát (72.)