A harmadosztály Nyugati csoportjának 14. körében csapatunk a Zala megyei Tarr Andráshida SC gárdáját fogadta. Együttesünk meggyőző játékkal tartotta Kaposváron a három pontot az idei év utolsó hazai mérkőzésen.

Csapatunk remekül kezdte a mérkőzést, hiszen már a tizedik percben megszerezte a vezetést. Ekkor Nagy Krisztián szerzett labdát, betört a tizenhatoson belülre, majd az üresen érkező Ivancsics Gellért elé tálalt, aki két méterről passzolt az üres kapuba. Nem sokkal később Vachtler Csaba szabadrúgása csattant a kapufán, majd Ur László csúsztatott centikkel a kapu mellé. Ezt követően Sóron Tibor előbb kapásból lőtt kevéssel fölé, majd fejjel veszélyeztetett, de Macher Dávid kapus védeni tudott. Rajczi Péter kísérlete pedig éppen elkerülte a vendégek kapuját. A 26. percben Ivancsics Gellért kis híján megduplázta góljai számát, de Macher kapus hatalmas bravúrral kitolta lövését a bal alsóból. A 31. percben végre sikerült megdupláznunk az előnyüket#!# Nagy Krisztián lövésébe Rajczi Péter tette bele a lábát, így az andráshidai kapusnak esélyes sem maradt a hárításra. A szünet előtt Ivancsics Gellért szerezhetett volna újabb találatot, de lövését sikerült blokkolnia a visszazáró védőnek.
A második játékrészben is a kapu elé szorítottuk a zalaiakat, azonban az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így nem tudtuk tovább növelni előnyünket. Sőt a hajrában a vendégek Tóth László révén kis híján szépítettek, de Slakta Balázs, akinek addig semmi dolga nem akadt, hatalmas bravúrral védeni tudott. Az utolsó percekben Nagy Krisztián előtt adódott a játékrész talán legnagyobb hazai lehetősége, már a kapuson is túljutott a lövése, de Major Máté lábáról fölé pattant a labda. Házi gólkirályunk Sóron Tibor állította be a végeredményt, aki Böjte Patriktól kapott remek átadást, s a kapust átemelve szerezte meg idei kilencedik találatát. A végén Vajda Roland fejese kevéssel szállt fölé, így a fiatal középpályás majdnem megszerezte első gólját a nagycsapatban.
A magabiztos győzelmet természetesen hatalmas tapssal jutalmazta a lelkes közönség, amely idén már nem láthatja kedvenceket a Rákóczi-stadionban, hiszen együttesünkre még két fővárosi fellépés vár ebben az évben.
Waltner Róbert#!# A csapat végrehajtotta, amit kéretem. Az ellenfélnek egy helyzete volt, akkor nagyot kellett védenie Slakta Balázsnak, hiszen azzal a góllal talán visszajött volna a meccsbe az Andráshida. A kitalált taktika ült, a játékosok fegyelmezettek voltak. Elégedett vagyok, nem csak az eredménnyel, hanem a játékosok mentalitásával is.
Dobos Sándor#!# A Kaposvár bebizonyította, hogy a pénz helyzetbe hoz. Nekünk nem itt kellett nagyot alakítanunk. Foghíjasok voltunk, két alap kezdő játékosunk hiányzott, majd az első félidőben is megsérültek ketten. Egy lehetőségünk volt, ha azt értékesítjük, akkor sem tudtunk volna visszajönni a mérkőzésbe, de legalább szépítettünk volna.

Kaposvári Rákóczi FC–Tarr Andráshida SC 3–0 (2–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 350 néző. V.#!# Kovács G. (Reinicz, Legeza).
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Vachtler, Bakos (Ludánszki, 64. p.), Lakatos G., Hadaró – Ur, Nagy K., – Sóron, Ivancsics, Kollega K. (Vajda R., 75. p.) – Rajczi (Böjte, 81. p.). Vezetőedző#!# Deákvári Antal.
Tarr Andráshida SC#!# Macher – Kalamár (Horváth T., 24. p.), Balla (Takács S., 38. p.), Major M., Nagy Z. – Kovács L. – Tóth L., Marsai, Horváth D. (Varga M., a szünetben), Ferencz – Vittman. Vezetőedző#!# Dobos Sándor.
Gólszerzők#!# Ivancsics (10. p.), Rajczi (31. p.), Sóron (83. p.).