Az OTP Bank Liga NB I. hetedik fordulójában a Diósgyőrt fogadta csapatunk. Az első félidőben Nagy Tamás, míg a másodikban Szakály Attila vette be a borsodiak kapuját, így együttesünk megszerezte az első sikerét hazai környezetben.

 

Jól kezdte a mérkőzést csapatunk, hiszen Vachtler Csaba már az első percekben eleresztette egy erős lövést, amely kevéssel tévesztett célt, majd Nagy Richárd beadásáról centikkel maradt le a nagyszerűen érkező Csiki Norbert. Az első negyed órán belül még Szakály Attila fejese is jelezte, hogy éreik a hazai találat. Erre már nem is kellett sokat várni hiszen a következő helyzetét már gólra váltotta együttesünk. Nagy Richárd ívelt középre a jobb szélről, a labdára Nagy Tamás érkezett (aki korábban futballozott Diósgyőrben is) és nagy erővel fejelt a kapu bal oldalába. A gól után Rui Pedro nagy lehetősége maradt ki, majd csapatunk előtt adódott egy újabb ziccer: Beliczky Gergő passzolt a védők mögé befutó Szakály Attilához, a középpályás már a kapus mellett is elhúzta a labdát, végül pedig centikkel gurított mellé. A szünetig jobbára mezőnyben folyt a játék, csapatunk átadta a kezdeményezés lehetőségét a vendégeknek, akik ezzel nem tudtak élni.

A második félidőre sérülés miatt kettőt is cserélt csaptunk, hiszen Nagy János és Pogacsics Krisztián sem tudta folytatni a játékot. Csapatunkat ez sem zökkentette ki, hiszen előbb Ádám Martin nem túl jó beadására Nagy Richárd érkezett, de lövése levágódott egy védőről. Az 54. percben Ádám Martin fordult le védőjéről az ötösnél, majd a jobb kapufára lőtt. A kipattanót Szakály Attila kezelte le a másik oldalon és higgadtan bombázott a bal felsőbe. A kétgólos előny tudatában visszazárt csapatunk, de ezzel nem tudott élni a DVTK, hiszen igazán nagy helyzetet sem alakított ki a lefújásig. Csapatunk gólt sem kapva, megérdemelt sikert aratott, amivel pontszámban utolérte a Diósgyőrt.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Diósgyőri VTK 2–0 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1100 néző. V.: Berke B. (Király K., Farkas B.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Slakta, a szünetben) – Vachtler, Hegedűs D., Nagy T., Fodor M. – Szakály A., Nagy J. (Nagy K., a szünetben) – Nagy R., Beliczky, Csiki (Balázs Zs., 83. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Diósgyőri VTK: Danilovic – Polgár K. (Tabakovic, a 73. p.), Brkovic, Karan, Tamás M. – Márkvárt, Iszlai – Hasani, Rui Pedro, Prosser – Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Gólszerzők: Nagy T. (20. p.), Szakály A. (54. p.).
Sárga lap: Vachtler (61. p.), illetve Karan (16. p.), Polgár L. (70. p.), Ivanovski (75. p.), Tamás M. (84. p.).

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC - DVTK
2019. szeptember 28.