Másfél hete edz a Rákóczi futballcsapata, és a fiúk most már azt is tudják, sorrendben kikkel mérkőznek majd meg az őszi szezonban. Sisa Tibor vezetőedzőt a keddi sorsolásról kérdeztük.

„Ahogy a neve is mutatja, ez sorsolás, tehát a sors hozta úgy, hogy ebben a sorrendben kell játszanunk az ellenfelekkel az őszi idényben. Csak azt tudom hozzáfűzni, hogy az elmúlt évadban is minden egyes mérkőzésen minden egyes pontért meg kellett küzdenünk, és nem szeretnénk, hogy máshogy legyen ez a következő bajnokságban” – mondta a tréner.