Visszatért a Rákóczihoz Prukner László#!# a csapat korábbi sikeredzője szakmai igazgatóként próbál segíteni, hogy sikerüljön kivívni a bennmaradást. Mindezt ma délután jelentette be a klub vezetése. Pruknerrel az elmúlt hetekben többször is tárgyaltak, és végül sikerült megállapodni vele. A cél egyértelmű#!# a bennmaradás kivívása az NB II-ben.

Prukner LászlóTamási Zoltán a második tavaszi bajnoki mérkőzés után köszönt el a csapattól, ezután Házi László kapusedző kapott megbízást a vezetőedzői teendők ellátására. Prukner László az elmúlt időszakban már segítette a munkát, ma pedig megállapodott Czimmerman Árpáddal, a Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft. ügyvezetőjével. Legutóbb 2012 nyara és 2013 decembere között dolgozott a somogyi megyeszékhelyen. 
– Rengeteg szurkoló keresett meg az ügyben, hogy próbáljam visszacsábítani a Kaposvári Rákóczihoz a korábbi sikeredzőt, Prukner Lászlót. A csapat szurkolói szerint az ő személye biztosíték a megfelelő szakmai munkára, és megadja a reményt az eredményes szereplésre. A szakemberrel többször is tárgyaltam az elmúlt hetekben, amelynek eredményeként sikerült megállapodnunk egymással, és szakmai igazgatóként dolgozik majd újra Kaposváron – mondta Czimmerman Árpád.
Az ügyvezető hozzátette#!#  a másik fő feladat, az anyagi helyzet stabilizálása, melynek terén az elmúlt hetekben sikerült előbbre lépni, és már látják a fényt az alagút végén. Ez a csapatnak is nagyobb tartást és önbizalmat adhat.
Szita Károly polgármester gratulált az új mester kinevezéséhez, és támogatásáról biztosította.