A Videoton elleni hazai döntetlen után Zalaegerszegen lépett pályára a Rákóczi futballcsapata a Ligakupában. A házigazda ZTE az első félidőben kétszer is betalált, a mieink erejéből a szünet után ezúttal csak a szépítésre futotta.

A Ligakupa második fordulójának mérkőzésén a 9. percben jegyezhettük fel az első helyzetet#!# Pál D. adta be jobb oldalról a labdát, Máté fejesét fogta a somogyiak kapusa. Az első kaposvári támadás végén, a 24. percben, Mustapha fejelt a felső lécre, három perccel később pedig Vrucina is eltalálta a kapufát. Az ellentámadás végén aztán megszerezte a vezetést a házigazda#!# Tóth P. fejelt a kapuba. 1-0. Egy percre rá Milas betörése után a kapus kiütötte a labdát, az érkező Tóth P.pedig a hálóba továbbított. 2-0.
A 48.percben Horváth szabálytalankodott a betörő Tóth Péterrel szemben a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Pavicevic az égbe lőtte. A 64. percben, szép akció után Mustapha talált közelről a zalai kapuba. 2-1.
A szakadó esőben a kaposváriak kerültek fölénybe, és sokat tettek azért, hogy egyenlítsenek. A 83. percben mégis a ZTE hagyott ki ziccert#!# Babati futott el a bal szélen, az alapvonalról középre adta a labdát, az érkező Pavicevic pedig centikkel a kapu mellé csúsztatott.

Az első félidő álmosabb tempója után a szünet után felpörögtek a csapatok, és végül a hazaiak szerezték meg a három pontot. 

ZTE FC – Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (2-0)
Zalaegerszeg, 200 néző. V.#!# Kovács J. Z.
ZTE#!# Jahic (Penksa, 56.) – Kocsárdi, Budovinszky (Mavolo, 78.), Kovács G., Juhász – Milas, Nánási – Pál D., Máté, Tóth P. (Babati, 51.) – D. Pavicevic. Vezetőedző#!# Preisinger Sándor
Rákóczi FC#!# Horváth L. – Fenyvesi, Vadas, Major (Böjte, 60.), Laczkó D. – Thian (Bőle, a szünetben) – Házi, Böröczky, Mustapha (Földes, 68.), Zmukic – Vrucina. Vezetőedző#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Tóth P. (28., 29.), illetve Mustapha (64.)