Ma reggel vettük a szomorú és lesújtó hírt#!# az éjszaka örökre itt hagyta Kaposvár sportszerető közönségét a hajdani nagy kedvenc#!# Gulyás Sándor. 65 éves volt.

Simonfán látta meg a napvilágot 1948-ban, s miként abból a korosztályból szinte minden fiúcska, ő is a grundon kergette naphosszat a labdát. Csakhogy már akkor látszott#!# társainál sokkal céltudatosabb, ötletesebb és konstruktívabb a játék során.

A Vasas neveltje lett, a legendás helyi szakember, Gyenes Tóni bácsi keze alá került. Itt is kitűnt játék intelligenciájával, de már a csapaton belül elfoglalt helye is sejtette#!# szép és ígéretes karrier előtt áll. Igaza is lett azoknak, akik hittek benne#!# 324 élvonalbeli mérkőzésén 67 gólt szerzett. Senkit nem ért váratlanul, amikor meghívót kapott a magyar ifjúsági válogatottba. Több nagy klub versenyzett érte, végül a Csepellel kötött szerződést, ahol hosszú éveken át csapata egyik legjobbja volt. Volt időszak, amikor a nagyválogatott keretében is számítottak rá.

1977-ben a már NB I-es Rákócziba tért vissza, és öt esztendőn át meghatározó játékos lett. Emberileg is nagy hasznára volt a csapatnak, kiegyensúlyozott személyisége, alázata a sport iránt az egész csapat számára példaként szolgált. Az aktív pályafutás után sportvezetőként is a Rákóczit szolgálta.

Halála a somogyi és az egyetemes magyar labdarúgás fájdalmas vesztesége.


Gulyás Sándor
(1948 – 2013)

*

Gulyás Sándor temetése 2013. augusztus 7-én (szerda) 11.00 órakor lesz a Keleti temetőben.