A másodosztályban szereplő Duna Aszfalt Tiszakécske LC otthonában szólították pályára csapatunkat a Magyar Kupa hetedik fordulójában. A tét a legjobb 32 közé kerülés volt, amely csapatunknak sikerült.

 

Az első játélrészben mindkét fél előtt adódtak lehetőségek. Slakta Balázsnak előbb Gréczi Gábor, majd Tölgyesi Viktor szabadrúgásánál kellett résen lennie. A másik oldalon Vachtler Csaba távoli lökete kerülte el éppen a kécskei kaput, az utolsó percekben pedig Szakály Attila került nagy helyzetbe, de Molnár Márk kivetődve menteni tudott. Az első játékrész derekán szakmai stábunknak kényszerű cserét kellett végrehajtania, hiszen Aljosa Vojnovic sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.

A második félidő elején Hadaró Valentin ellen követtek el szabálytalanságot a hazaiak, ezt követően pedig egy tömegjelenet alakult ki, melynek végén Bíró Dominiket kiállította a játékvezető. Az emberhátrányban futballozó csapatunk a folytatásban egy kicsit beszorult, de Slakta Balázsnak sikerült Durso Giuliano lövését nagy bravúrral hárítania, így átvészeltük ezt az időszakot. Sőt, az utolsó fél órába lépve kis híján megszereztük a vezetést, de Matej Poplatnik hibázott ziccerben. A hajrában előbb Durso Giuliano találta telibe a kapufát, majd ismét Slakta tartotta életben a továbbjutási esélyeket, miután Oláh Máté helyzeténél mentett. A hosszabbítás perceiben sikerült megszereznie a vezetést csapatunknak, miután Nagy Richárd nagyjából húsz méterről lőtt a bal alsóba. Ez a találat pedig azt jelentette, hogy együttesünk várhatja az újabb fordulót a Magyar Kupában.

 

Duna Aszfalt TLC–Kaposvári Rákóczi FC 0–1 (0–0)
Tiszakécske, 350 néző. V.: Ducsai (Varga G., Berényi).
Duna Aszfalt TLC: Molnár M. – Oláh M., Kardos N., Preklet, Ludánszki – Gréczi, Tölgyesi (Fabio, a szünetben), Durso, Kovács D. (Kocsis G., 55. p.) – Kirchner (Zádori, 81. p.), Puskás Z. Vezetőedző: Simon Antal.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Szabó A., Fodor M. (Tóth G., a szünetben), Hadaró – Vojnovic (Szakály A., 21. p.), Nagy K. (Yakymiv, 63. p.) – Borbély Á., Nagy R., Bíró D. – Poplatnik. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerző: Nagy R. (91. p.).
Kiállítva: Bíró D. (48. p.).