Súlyos, 5-1-es vereséget szenvedett Debrecenben a Kaposvári Rákóczi együttese a Soproni Liga 24. fordulójának nyitó mérkőzésén. A somogyiak 0-0-s első félidő után Maróti fejesével a vezetést is megszerezték, aztán érthetetlen módon megzavarodtak, és 13 perc alatt öt gólt kaptak…

A találkozó elején a szélvészgyors Coulibaly előzte meg Petrókot, majd elesett a tizenhatoson belül, de a játékvezető – szerencsére – továbbot intett… A 16. percben Czvitkovics lőtt balról szabadrúgást, a labda pattant egyet Milinte előtt, de végül tisztázott a somogyi hálóőr.
A 25. percben megszerezhette volna a vezetést a Rákóczi. Jobb oldali szabadrúgás után Godslove fejelt 6 méterről, és a bal alsó sarokba tartó labdát bravúrral védte a hazai kapus.
Godslove ezután lőhetett is öt lépésről, de megint Verpecz nyerte a párharcot…
Az első félidőben jól megszervezte a védekezését a Rákóczi, és a fiúk elégedetten vonulhattak be az öltözőbe pihenni.

Az 50. percben aztán a vezetést is sikerült megszerezni#!# Stanic obb oldali szabadrúgása után Maróti fejelt a kapu jobb oldalába. 0-1.
Sajnos, nem sokáig örülhettünk a találatnak, néhány perc múlva pedig már egyenesen szomorúak voltunk…
Az 53. percben Milinte alászaladt a labdának, így Czvitkovics 21 méteres szabadrúgása után a kapu bal sarkában kötött ki a játékszer… 1-1.
Belelendült a házigazda, és az 57. percben megszerezte a vezetést. Gyors támadás végén Feczesin ugrott ki a kaposvári védők között, és 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2-1.
Három perc múlva Rudolf bal oldali, lapos szabadrúgásába nem ért bele senki, és a labda Milinte lábai között a kapuba vágódott. 3-1.
A 63. percben megszerezte negyedik gólját a Debrecen. Jobb oldali szöglet után Czvitkovics tette középre a labdát, Mészáros pedig 2 méterről a kapuba továbbított. 4-1.
A 66. percben Petrók vágta fel Rudolfot a 16-oson belül. Villant a sárga, és jöhet a 11-es… Coulibaly biztosan lőtt a kapu bal oldalába. 5-1… Tizenhárom perc alatt öt gólt kaptunk.

Ezek után már a Loki sem erőlködött annyira, a mieink pedig Lassan magukhoz tértek. A 88. percben Bodnár lőtt 16 méterről fölé, az eredmény azonban nem változott. A Rákóczi fájó vereséget szenvedett a bajnok otthonában.

DVSC-TEVA – Kaposvári Rákóczi 5-1 (0-0)
Debrecen, 2500 néző. V.#!# Sulyok.
DVSC-TEVA#!# Verpecz – Bodnár, Mészáros, Komlósi, Laczkó – Czvitkovics, Varga J. (Rudolf, 43.), Szélesi, Yannick (Rezes, 73.) – Coulibaly, Feczesin (Szakály P., 78.). Klubmenedzser#!# Herczeg András.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz – Stanic, Balázs, Pest K. (Antanasijevic, 83.), Maróti (Culum, 85.), Junior – Oláh, Godslove (Kulcsár K., 68.). Vezetőedző#!# Prukner László.
Gólszerzők#!# Cvitkovics (53.), Feczesin (57.), Rudolf (60.), Mészáros (63.), Coulibaly (66., 11-esből), illetve Maróti (50.).
Sárga lap#!# Komlósi (40.), illetve Godslove (31.), Grúz (52.), Petrók (66.), Kulcsár (83.)