A sikerre való tekintettel klubunk újra meghirdeti az ingyen belépő, ingyen korsó sör akcióját az álló szektorba. A F szektorba pedig a szülőket és a gyermekeket várjuk sok szeretettel, hiszen azok a családok, melyek legalább egy tizennyolc év alatti gyermekkel és édesanyjával (nagymamával) érkeznek, szintén ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést az anyák napja alkalmából. Emellett pedig a megyei iskoláknak is versenyt hirdetünk.

Csapatunk május ötödikén, 17 órai kezdettel vívja következő hazai bajnoki mérkőzését a Vác ellen. A találkozóra a sikerrel való tekintettel ezúttal is ingyenes léphetnek be a szurkolók az álló szektorba. Sőt, ismételten egy korsó sörrel fogadjunk majd őket. A Tiszakécske ellen sokat jelentett a játékosoknak a szurkolók buzdítása, ami akkor győzelemmel párosult. Reméljük, hogy a Vác ellen is egymásra talál a közönség és a csapat, s együtt lehetünk egy újabb siker részesei.
A vasárnapi bajnokira a családokat is sok szeretettel várjuk! Azon családok, melyek legalább egy 18 év alatti gyermekkel és édesanyjával (nagymamával) érkeznek a Rákóczi-stadion 3-as számú jegypénztárához, az F-szektorból ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést. Ezzel a vasárnapi anyák napja alkalmából szeretnénk kedveskedni az édesanyáknak.
Klubunk versenyt hirdet a Somogy megyei iskoláknak. Az az intézmény, melyből a legtöbb diák szurkol majd a csapatunk sikeréért a szezon végén értékes Rákóczi ajándékkal lehet gazdagabb. A tanulókat vasárnap fél órával a kezdés előtt, 16.30 órára várjuk a 3-as számú jegypénztárhoz. Kérjük, hogy a diákok hozzák magukkal a diákigazolványaikat és a könnyebb beengedés, illetve számolás miatt iskolánkként, csoportosan lépjenek majd be a stadionba. Természetesen a tanulók érvényes diákigazolványuk bemutatását követően ingyenesen tekinthetik meg a bajnoki mérkőzést.