A szintén NB III.-as Bicskei TC együttese ellen folytatja szereplését csapatunk a MOL Magyar Kupában. A második fordulóban hazai pályán küzdhetünk majd a továbbjutásért.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága szerdán elkészítette a MOL Magyar Kupa második fordulójának párosítását. Az első körből továbbjutókat ezúttal is területi elv alapján sorsolta össze a szövetség, így a Fejér megyei, szintén az NB III. Nyugati csoportjában szereplő Bicskei TC vár csapatunkra. A Gárdony után tehát egy újabb csoportrivális ellen harcolhatják ki labdarúgóink a továbbjutást, akik ezúttal hazai pályán futballozhatnak.

A továbbjutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben nem bírnak egymással a felek, úgy kétszer tizenöt perces hosszabbítás következik, ha ez sem vezet eredményre, akkor büntetőrúgások dől el, melyik csapat kerül a harmadik körbe, amibe már az NB II.-es és az NB I.-es csapatok is bekapcsolódnak, így újra kiegészül 64 klubra a mezőny. A második forduló mérkőzéseit augusztus 28-án és 29-én rendezik.