Szombaton délután fél 3-tól újra a megszokott helyen, a Pécsi utcai stadionban vívjuk soros bajnoki mérkőzésünket az újabb győzelem reményében a Videoton II. ellen. Mivel már zajlanak a felújítási munkálatok, ezért  a főépület mellett csak a C és a D lelátó lesz nyitva.

Csapatunk a Honvéd II. és a III. Kerület legyőzése után a három pont megszerzését tűzte ki célul a Videoton második együttese ellen is. A fehérváriak 17 ponttal a 7. helyen állnak; 5 győzelem mellett kétszer játszottak döntetlent és négyszer kikaptak. A legutóbbi játéknapon 1-0-ra nyertek a Csepel ellen.
  
– Szervezett, jó futballt játszó együttes lesz az ellenfelünk, de mindenképpen nyerni szeretnénk – fogalmazott Házi László vezetőedző. – Mindig nagy kérdés, hogy kik játszanak vissza a második számú csapatba, de bárki is kap lehetőséget, ugyanazt játsszák. Számunkra jó hír, hogy nincs sérült és eltiltott sem a keretben.

– Mindenki nagyon komolyan veszi az edzéseket, és odateszi magát, mert éleződik a helyzet. Alakul a mezőny, elszakadnak egymástól a csapatok a tabellán – mondta a játékosunk, Godzsajev Telmán.

A találkozó szombaton 14 óra 30 perckor kezdődik, és a csapat újra a stadionban fogadja majd ellenfelét. Friss hír, hogy a kivitelező megkezdi a világításoszlopok alapozási munkáit, ezért kérte az északi és déli lelátók lezárását a világító oszlopok munkái miatt, valamint a nyugati lelátó A, B, E és F lelátóinak lezárását a szerkezetépítési munkák miatt. Ez azt jelenti, hogy az álló szektort is lezárják, a főépület mellett csak a C és a D lelátón várjuk szurkolóinkat. A pénztárak közül az 1-es, a 3-as és az 5-ös lesz nyitva.