Szombaton a fővárosban vendégszerepel a Kaposvári Rákóczi az OTP Bank Ligában. NB I-ben. A Bp. Honvéd elleni találkozó előtt a zöld-fehérek csapatkapitányát, Bank Istvánt kérdeztük.

Hét mérkőzés után 8 ponttal a 11. helyen áll a Rákóczi a labdarúgó OTP Bank Ligában. A kaposváriak a Pécs elleni emlékezetes döntetlen után előbb 3-0-ra kikaptak Pápán, majd hazai pályán játszottak gól nélküli döntetlent az Újpesttel.  A Honvéd a jó kezdésnek köszönhetően 13 pontjával az ötödik helyről várja a hétvégi fordulót. A kispestiek otthonában mindig nehéz dolga volt a kaposvári együttesnek.  A zöld-fehérek azonban ebben az évadban már nyertek idegenbeli meccset, és szintén jó hír, hogy eltiltása után visszatérhet a horvát támadó, Vrucina. 
– Ugyanúgy készülünk erre a mérkőzésre, mint a többire – mondta honlapunknak Bank István csapatkapitány. – Keményen dolgoztunk, szeretnénk kijavítani a múlt heti hibáinkat. Bízom benne, hogy eredményesek leszünk a Honvéd ellen. Én mindenképpen jó csapatnak tartom őket, ráadásul amióta új edzőjük van, egyre szervezettebbek. Bízom benne, hogy sikerül feltörni a védekezésüket, és most már gólokat szeretnénk rúgni.
A kaposvári együttes tagjai közül Waltner Róbert, Posza Zsolt és Horváth Tamás bajlódik még sérüléssel, a többiek harcra készek. A szombaton 16 órakor kezdődő találkozóról online közvetítésben számol be a kapos.hu internetes portál.