A téli felkészülési időszakban, szerdán 14 órai kezdettel immár másodszor találkozik majd együttesünk a Paksi FC II. csapatával. A mérkőzésnek ezúttal a Rákóczi Stadion mögötti edzőpálya ad otthont.

 

A hatodik felkészülési mérkőzésre készülnek labdarúgóink, akik egy fölényes, Gerjen elleni győzelemmel zárták a téli alapozás harmadik hetét. A negyedik hét közepén, szerdán 14 órai kezdettel pedig újra Paks FC II. ellen lépnek pályára játékosaink, akik a tolnai városban négy-egyes sikert arattak. Remélhetőleg a hazai visszavágó is hasonló körülmények között és eredménnyel zárul majd. Utóbbi azonban ebben az időszakban másodlagos, a fontos az, hogy a szakmai stáb kellőképpen felmérje a játékosokat, s megtalálja azt a csapatot, amely sikert-sikerre halmoz majd a bajnokság tavaszi felében.

További hír, hogy módosult csapatunk utolsó felkészülési mérkőzésének időpontja. Az NB III. Közép csoportjában érdekelt B Build Mohács ellen szombaton, 13 órai kezdettel lépnek pályára labdarúgóink – amennyiben az időjárási körülmények is engedik – ugyancsak a stadion mögötti füves edzőpályán.