Egygólos hátrányból várja csapatunk a Magyar Kupa kilencedik fordulójának visszavágóját. A szerdán 18 órakor kezdődő találkozó tétje a legjobb nyolc közé kerülés.

 

Nehéz, de nem reménytelen helyzetből várja csapatunk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágó mérkőzését, hiszen az első találkozón a hosszabbításban sikerült fordítania a szintén az OTP Bank Liga NB I-be szereplő Mezőkövesd Zsóry FC egyletének.

– Az előző szezonban nagyon szép eredményeket értünk el a fiatalokkal a kupában és azúttal is ez a cél – nyilatkozta Waltner Róbert, a Kaposvári Rákóczi FC edzője. – Azokra számítunk, akik a bajnokságban eddig kevesebb szerepet kaptak. Remélem, hogy a fiatal csapatunkkal jó eredményt érünk majd el, bízom benne, hogy élnek a lehetőséggel és kettőzött erővel fognak küzdeni a továbbjutásért. Nemrég igazoltunk két ifjú játékost Debrecenből, Bévárdi Zsombort és Pintér Ádámot, akik szintén lehetőséget kaphatnak.