A válogatott szünetet kihasználva az élvonalban szereplő ZTE FC ellen vív felkészülési mérkőzést csapatunk. A pénteken 11.30 órakor kezdődő találkozót a zalai megyeszékhelyen rendezik majd. 

 

Az OTP Bank Liga, azaz az első osztály tizedik helyén álló ZTE FC otthonában vív majd felkészülési mérkőzést csapatunk, amely a tizenkilencedik helyről várja a Merkantil Bank Liga folytatását. 

A zalaiak az idei szezonban három bajnokin vannak túl, melyeken sorrendben a MOL Fehérvár FC, a Mezőkövesd Zsóry FC, valamint a Ferencvárosi TC ellen léptek pályára, amely nem mondható könnyű kezdésnek. Ehhez képest Boér Gábor tanítványai a Fehérvár, illetve a Mezőkövesd ellen is pontot szereztek. A Ferencváros ellen is minden esélyük megvolt erre, de egy kimaradt büntető megváltoztatta a mérkőzést, s a fővárosi zöld-fehérek kettő-egyre nyertek.

Csapatunk nem szerepelt eddig jól a bajnokságban, de reméljük, hogy a szünet után már elindul felfelé a tabellán. Minden esetre egy jól sikerült edzőmérkőzés lendületet adhatna.