Korán hátrányba kerültünk, de a második félidőben fordítottunk, de végül csak egy pontot szereztünk a Puskás Akadémia FC második csapata ellen az NB III. Nyugati csoportjának 36. játéknapján.
A bajnokságot igencsak remekül kezdő, de tavasszal már kevésbé jól szereplő Puskás Akadémia FC második csapatát fogadtunk egy némileg szokatlan időpontban a Cseri úti sportcentrumban, ahol már a kilencedik percben közel álltunk a gólhoz, azonban Szederkényi Ádám éppen fölé fejelt egy szöglet után. Az első negyed órában bár valamelyest kezdtünk fölénybe kerülni, azonban egy gyors kontra után büntetett az ellenfél: Halászi-Harsányi Medárd lépett ki a leshatárról, s szemfüles módon emelte a labdát a léc alá (0–1). A szünetig hátralévő fél órában próbáltunk labdatartásból támadásokat építeni, azonban csak egy helyzetet tudtunk kidolgozni, melyből Harsányi Dániel fejelt fölé.
A második félidőre hadrendet váltottunk, bár nem ez, hanem a már jól bevált fegyverünk, a pontrúgás sült el kétszer is egymás után. Az 52. percben ugyanis Pintér Norbert jól tekerte középre a labdát egy oldalszabadrúgásból, Harsányi Dániel pedig bevetődve, ballal, két méterről lőtt a kapu közepébe (1–1). A fordításhoz sem kellett sok idő, hiszen hat perccel később Böndi Ádám ugratta ki Hampuk Ádámot, akinek jobb alsóba tartó lövését nagy bravúrral szögletre tolta Gazdag Merse. A sarokrúgás után viszont már a kapus is tehetetlen volt, hiszen Szederkényi Ádám közelről fejelt a hálóba (2–1). A kétgólos vezetéshez sem álltunk messze, hiszen nem sokkal később Pintér Norbert nyolc méterről, kapásból lőtt kevéssel a kapu mellé.
A fordítás ellenére az utolsó percekre beszorultunk a kapu elé, a vendégek több ígéretes lehetőséget is kidolgoztak, Mikler Dánielnek több bravúrt is be kellett mutatnia, azonban egy kipattanót Pyshchur Oleksandr gólra is váltott (2–2), így egy pontot elvitt a Puskás Akadémia.
Horváth Rudolf: – Az első félidőben, a legelső ellentámadás után gólt kaptunk, ez lassan szokásunk hazai pályán. Az eredeti tervek így gyorsan felborultak, de a szünetben rendeztük a sorokat, jöttek a nagy bedobások, pontrúgások, amik az erősségeink és ezeknek köszönhetően fordítottunk. Utána Pintér Norbert előtt volt a meccslabda, de ziccerben mellé lőtt, majd egy sajnálatos labdavesztés megváltoztatta a játékot. A Puskás sorra hozta be a minőségi ukrán játékosait, ezzel frissebbek lettek, illetve pályára küldtek egy két méteres centert, így könnyen a kapunk elé kerültek. A végén nem tudtam cserélni, hogy megtartsuk az eredményt, sokan kaptak sárgát, így faultokat sem tudtak elkövetni. Nem ez a két pont fog hiányozni a végelszámolásnál, de jó lett volna sorra nyerni a mérkőzéseket a bajnokság hajrájában. Erre azonban nem képes még a keret.
Nagy Ádám: – A játékosok nagy része előző nap az U19-es csapatban szerepelt, így számunkra ez az egy pont egy győzelemmel ér fel, főleg az utóbbi hetek eredményeit tekintve. A mérkőzésen visszaköszönt az összetartás, ezt ki is emeltem a srácoknak a lefújás után. Az ellenfél két pontrúgásból fordítani tudott, ez bosszantó, hiszen végig uraltuk a mérkőzést. A végén a gyerekek megérezték, hogy van keresnivalónk és mindent elkövettek annak érdekében, hogy legalább döntetlenre hozzuk a meccset, amit egy kis szerencsével meg is nyerhettünk volna.
Kaposvári Rákóczi FC–Puskás Akadémia FC II. 2–2 (0–1)
Kaposvár, Cseri úti sportcentrum, 150 néző. V.: Holczbauer F. (Szalai D., Blum D.).
Kaposvári Rákóczi FC: Miler D. – Ekker, Harsányi, Gál, Kocsis B., Böndi – Horváth B. (Heil, a 89. percben), Pintér M. (Borbély Á., a szünetben), Szederkényi (Országh, a 91. percben)– Pintér N., Hampuk (Mayer Máté, a 76. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Puskás Akadémia FC II.: Gazdag M. – Makara, Vajda R., Babós, Barkóczi (Koch, a szünetben) – Bakos Sz. – Kapus (Yablonskyi, a 68. percben), Vékony (Szabari, a szünetben), Czár R., Halászi-Harsányi (Osadchyi, a 20. percben (Pyshchur, a 76. percben)) – Magasföldi. Vezetőedző: Nagy Ádám.
Gólszerzők: Harsányi (az 52. percben), Szederkényi (az 59. perben), illetve Halászi-Harsányi (a 14. percben), Pyshchur (a 84. percben).
Sárga lap: Borbély (a 48. percben), Ekker (a 73. percben), Horváth B. (a 89. percben), illetve Babós (18. p.).