A Komárom VSE ellen folytatjuk bajnoki szereplésünket. Az NB III. Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában 16 órakor lépünk pályára a Rákóczi Stadionban.

 

Újabb hazai mérkőzéssel folytatja szereplését csapatunk, amely a hetedik helyről vág neki a Komárom VSE elleni találkozónak.

– Úgy gondolom, minden mérkőzés már, de nekünk mindegyiken a legjobbat kell nyújtanunk – mondta Horváth Rudolf, csapatunk vezetőedzője. – A tabellát nem nézegetjük, majd csak az őszi szezon végén fogjuk. Szeretnénk mérkőzéseket nyerni, ehhez szükség van a legjobb tudásunkra. A Komárom ellen is, hiszen tele van ezen a szinten rutinosnak számító játékossal. Egy mérkőzése sem könnyű, főleg a tatabányai nem lesz az, hiszen úgy vélem a bajnokság legjobb játékosállományával rendelkező csapathoz látogatunk majd szerdán. Szeretnénk úgy kijönni ebből a sorozatból, hogy az élbolyban találjuk magunkat.