Vasárnap 14 órakor a Tatabányai SC vendégeként, a Grosics Gyula Stadionban szólítják majd pályára csapatunkat az NB III. Nyugati csoportjának 26. fordulójában.

 

Nem vár könnyű mérkőzés csapatunkra, hiszen a hetedik helyen álló Tatabányai SC otthonában kell majd bizonyítania.

– A Tatabánya egy nagyon masszív csapat, amely kevés kockázatot vállal – mondta Gál Mátyás, csapatunk játékosa. – Ötvédős rendszerben futballoznak, egyénileg minőséget képviselnek a játékosaik, így nem várok könnyű mérkőzést. Mentálisan és fizikálisan is oda kell tennünk magunkat, végig arra kell koncentrálnunk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból a játék minden elemében.

Együttesünk számára véget ért egy időszak a Pápa elleni vereséggel, amely egy nyolcmeccses veretlenségi sorozat végére tett pontot.

– A Pápa elleni, mint minden vereség fájó volt a csapat számára, s sajnáljuk, hogy megszakadt a veretlenségi sorozatunk – fogalmazott Gál Mátyás. – Minden meccsen a győzelemért játszunk, ebben a sorozatban pedig elég sok döntetlent értünk el, így most a következőn mindenképp szeretném, ha nyernénk, az egy ponttal sem lennék elégedett. A csapatunk sokkal stabilabb lábakon áll most, mint a bajnokság őszi felében, a játékunk is sokat fejlődött. Sok meccsen csak nüanszokon múlt, hogy nem tudtunk három pontot szerezni. Várjuk azt a pontot, amikor ezek az apró dolgok a mi javunkra döntik majd el a mérkőzéseket.