A listavezető otthonában folytatja bajnoki szereplését a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak az OTP Bank Liga 25. fordulójában pontot szeretnének szerezni, hogy minél kedvezőbb pozícióból kezdjék meg a pontvadászat hajráját.
Huszonnégy forduló után 24 pont áll a Rákóczi neve mellett az NB I-es tabellán. A kaposváriak a 13. helyről várják a folytatást, és erőt adott nekik a múlt pénteki, Diósgyőr elleni 3-2-es diadal. A következő ellenfél a veretlen listavezető Debrecen lesz. A Rákóczi az elmúlt években egyszer sem tudta megverni a hajdúságiakat, de többször is igen közel állt hozzá – legutóbb az őszi szezonban.
– Nagyon jó volt, hogy az utolsó percben szereztük meg a győzelmet a Diósgyőr ellen – emlékezett vissza a találkozóra Balázs Benjámin. – Mindenki felszabadultan örült a lefújás után, hiszen nagyon fontos volt mindenkinek ez a három pont. A Debrecennel már háromszor találkoztunk ebben az évadban. A bajnokságban, az őszi szezonban itthon 1-1-es döntetlent sikerült elérnünk ellenük, úgy, hogy a végén kaptak egy tizenegyest. A Debrecen most nincs jó formában, és remélem, ez így is marad a mi meccsünkig. Megpróbálunk mindent beleadni, és bízom benne, hogy sikerül pontot, pontokat szerezni. Szerintem higgadtan kellene játszanunk, nincs vesztenivalónk, passzolni, támadni kell, és akkor nem lehet probléma.
A Balázs Benjáminhoz hasonlóan saját nevelésű Horváth Tamás a tavaszi szezonban a Rákóczi egyik alapemberévé nőtte ki magát, így nem meglepő, hogy felfigyelt rá Róth Antal szövetségi edző is.
– Nagyon örültem az U21-es válogatott meghívójának, Sisa Tibor vezetőedző mondta el a jó hírt – mondta Horváth Tamás. – Rengeteget segített az elmúlt időszak#!# minden meccs épített, egyre jobban játékba hoztam magamat, az elején kicsit nehezebb volt felvenni a ritmust, de most már talán sikerült megszokni valamelyest az NB I. légkörét.
Sisa Tibor vezetőedző dolgát megnehezíti, hogy Bebeto és Haruna is sérüléssel bajlódik. Ráadásul Hegedűs, Pavlovic, Fenyvesi és Major továbbra sem egészséges.
A hajdúságiak még őrzik listavezető pozíciójukat, de az elmúlt hetekben a várakozáson alul teljesítettek, így több oylan csapat is ponttal távozott tőlük, amely a mezőny második feléhez tartozik. A hétvégi meccsről eltiltás miatt hiányzik majd a Loki házi gólkirálya, Coulibaly.
A Debrecen-Kaposvár találkozó vasárnap 18 óra 30 perckor kezdődik, a mérkőzés eseményeiről online közvetítésben számol be a kapos.hu internetes portál.