A Magyar Labdarúgó Szövetségben ma kisorsolták a megyei első osztályú bajnokok osztályozóinak párosításait. Mivel nem minden megyei aranyérmes vállalta a harmadosztályú szereplést, így hat csapatot kisorsoltak, amelynek nem kell osztályozót játszania. Csapatunk nem került a szerencsések közé, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnokkal, az Ibránnyal kell megküzdenie az NB III-as tagságért.

A sorsolás a PMFC-nek, a Dabas-Gyónnak, a Komáromnak, a Hajdúböszörménynek, a Hévíznek és a Méhkeréknek kedvezett, akik játék nélkül léphetnek egy osztállyal feljebb.
A Rákóczinak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elsővel, az Ibránnyal kell megküzdenie a harmadik ligás szereplésért. Az Iváncsa a Veszprémmel, a Gyöngyös a Mórahalommal, míg a Tiszafüred a Gyirmót II-vel játszik.
Az Edelény, a Kiskunfélegyháza, a Gázgyár, a Cered VSE, a Bonyhád és a Körmend nem vállalta az NB III-as szereplést.

Az Ibrány SE 20 győzelemmel, 3 döntetlennel és 5 vereséggel, 73-29-es gólkülönbséggel bizonyult a legjobbnak Szabolcsban. Az együttes öt ponttal előzte meg a második Nagyecsedet és 14-gyel a harmadik Sényőt. az ibrányiak a 2015/2016-os évadban mindössze egyszer botlottak hazai pályán, a többi meccsüket egyaránt nyerték.

– Sajnáljuk, hogy nem kerültünk azon szerencsés csapatok közé, amelyeknek nem kell osztályozót játszaniuk, bár ez a szerencsén múlt – mondta honlapunknak Házi László vezetőedző. – Az Ibrány egy masszív csapat, nagy gólaránnyal nem nyertek, fegyelmezetten védekeznek, ügyesen kontráznak. Rutinos, korábbi nyíregyházi, debreceni futballisták szerepelnek náluk, így például az NB I-ből is ismert brazil Vinicius is ott rúgja a labdát. Nagyon egységesek, ők is szeretnének feljutni, a lehetőségeik adottak erre. Nem lesz könnyű dolgunk,de egyértelmű célunk a feljutás, és mindent meg is teszünk ezért.


Az NB III-as osztályozók#!#
Kaposvári Rákóczi – Ibrány
Tiszafüred–Gyirmót II
Iváncsa–Veszprém
Gyöngyös–Mórahalom
A párharcokat oda-vissza vágós alapon rendezik meg, az első meccset június 11-én, szombaton, 17 órától játsszák, míg a visszavágókra június 18-án, szintén 17 órától kerül sor. A párharcok győztesei feljutnak az NB III-ba.