Az OTP Bank Liga NB I. 12. fordulójában a MOL Fehérvár FC látogat majd a Rákóczi-stadionba. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozót a székesfehérváriak az első, míg csapatunk az utolsó helyről várja.

 

Egy nehéz sorozat első állomásához érkezik szombaton csapatunk, hiszen a következő három játéknapon a jelenlegi dobogósokkal mérkőznek meg labdarúgóink. Első ízben szombaton 17 órai kezdettel az éllovas MOL Fehérvár FC látogat Kaposvárra. 

A székesfehérváriakat legutóbb szinte napra pontosan hat éve tudta legyőzni csapatunk az NB I-ben. Az akkori egyetlen, mindent eldöntő gólt Waltner Róbert szerezte, aki most már edzőként dolgozik az együttes sikeréért. 

– Mintha csak tegnap történt volna, de sajnos azóta elmúlt pár év – emlékezett vissza Waltner Róbert, csapatunk edzője. – A Videoton akkor is az egyik legjobb csapat volt a bajnokságban, előzetesen semmi esélyünk sem volt, de sikerült nyernünk. Ezt a történetet elmeséltem a fiúknak. Az akkori csapat nem volt annyira egységes, mint a mostani. Sok volt a gond, mégis sikerült nyernünk. A Fehérvár most is vezeti a bajnokságot, mindenképp nehéz meccs lesz, tudjuk, hogy nem vagyunk az esélyesek, de nincs lehetetlen. Úgy kell kimennünk a pályára, hogy utolsóként le kell győznünk az elsőt. Számunkra mindegy, hogy ki az ellenfél, nem szabad a tabellán elfoglalt helyezéseket néznünk, mindig a következő mérkőzésből kell kihoznunk a maximumot.

 

A Fehérvár a legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, míg kétszer játszott döntetlent, s elveszítette a Ferencváros elleni rangadót és az Újpest ellen is kikapott. Csapatunk négy mérkőzés óta nem szerzett pontot, de a legutóbbi, Újpest elleni meccsen igen közel állt ehhez. Reméljük, hogy ezúttal is, akárcsak 2013 novemberében egy hatalmas meglepetést okoznak labdarúgóink.