A Palkovics családban hagyomány a futball: Tamás a Kaposvári Rákóczit, míg nővére, Nóra az MTK csapatát erősíti.

 

Kaposváron kezdte a pályafutását és egy nagyatádi kitérőt követően újra a Rákóczit erősíti Palkovics Tamás. Húsz esztendős középpályást az elmúlt idényéről, terveiről kérdeztük.

 

Miért döntöttél amellett, hogy a Bene Akadémiáról Nagyatádra igazolsz?

– Az edzőimmel közösen választottuk ezt az utat a több játéklehetőség érdekében, illetve azért, hogy belerázódjak a felnőtt futballba – mondta Palkovics Tamás. – Folyamatosan figyelték a játékomat és örülök annak, hogy vissza tudtam igazolni Kaposvárra.

 

Milyen tapasztalatokat szereztél az első felnőtt szezonod alatt?

– Remek közeg alakult ki Nagyatádon, voltak jó mérkőzéseink, bár ezeket az eredmények nem tükrözik. Kitartó csapatunk volt, amely hiába került hátrányba, mindig küzdött.

 

Öt bajnokin és egy kupameccsen kaptál eddig lehetőséget, négyszer kezdőként. Sikerült a beilleszkedés?

– Gyorsan beilleszkedtem és nagyon jól érzem magam a Rákóczinál. Több egykori csapattársammal újra együtt játszhatok, de az idősebbekkel is megtaláltam a közös hangot. A pályán jó játékkal próbálom meghálálni a bizalmat.

 

Eléggé átalakult a csapat a nyáron. Milyen az öltözői hangulat?

– Nagyszerű a hangulat, nincs klikkesedés, mindenki jó viszonyban van mindenkivel, ez pedig biztos, hogy előre fogja vinni a csapatot.

 

Az előző szezonban a Nagyatáddal szintén ebben az osztályban futballoztál. Tapasztalataid alapján mely csapatok zárhatnak az élen?

– Úgy gondolom, hogy a BVSC és a Mosonmagyaróvár közti versengésből fog eldőlni az aranyérem sorsa.

 

És a Rákóczi?

– Minél előrébb próbálunk végezni, de jósolgatni nem szeretnék a helyezést illetően.

 

Testvéred, Nóra válogatott labdarúgó, aki jelenleg az MTK játékosa. Milyen a kapcsolatotok? Motiváljátok egymást?

– Nagyon jó a kapcsolatunk, sokat fociztunk együtt. Ő az egyik példaképem.