Csapatunk kiütéses sikerrel indította a 2018-as esztendőt. Az első felkészülési mérkőzésen egy híján húsz góllal terheltük meg a megyei első osztályban szereplő Balatonkeresztúr csapatának kapuját.

Labdarúgóink nehéz két héten vannak túl, de ez nem érződött a szombat délelőtti teljesítményen. Az első negyed órán belül Rajczi Péter góljával már meg is szereztük a vezetést, majd az ellenfél hálóőrének két hibáját kihasználva Sóron Tibor és Rajczi Péter góljaival már háromgólos előnyre tettünk szert. A folytatásban futószalagon jöttek a helyzetek és a találatok is. Az első játékrészben Rajczi Péter hat, Kollega Krisztián három, míg Sóron Tibor és Hadaró Valentin egy-egy találatig jutott.
A második félidőre egy fiatalokkal teletűzdelt csapat lépett pályára, de a gólok itt sem maradtak el. Androka Péter háromszor, Laczkó Dávid pedig kétszer vette be a balatonkeresztúriak kapuját. Balogh Szabolcs az első találatát jegyezte a felnőtt csapatban, s Böje Patrik a számos gólpassza után a gólszerzők közé is feliratkozott. A végeredményt egy egyéni akció végén Godzsajev-Telmán Rabil Ogli állította be.
Kaposvári Rákóczi FC–Balatonkeresztúr 19–0 (11–0)
Kaposvár, Cseri út, 100 néző. V.#!# Hegyi A.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő#!# Slakta – Nagy J., Ur, Szabó A. Hadaró – Nagy K., Szakály A. – Sóron, Ivancsics, Kollega K. – Rajczi. II. félidő#!# Borsi – Vachtler, Lakatos G., Fodor M., Varga D. – Godzsajev, Böjte – Balogh Sz., Herzsenyák, Laczkó – Andorka. Edző#!# Waltner Róbert.
Balatonkeresztúr#!# Babina – Csáki, dr. Keöves, Mózes, Gelencsér A. – Horváth D., Bartha – Fenyár R., Bogdán T., Slezák – Bakos P. Csere#!# Koncz, Deákvári P., Fenyár J., Vándor, Paczi. Edző#!# Deákvári Antal.
Gólszerzők#!# Rajczi (13., 20., 30., 38., 42. és a 43. p.), Sóron (19. p.), Kollega K. (26., 34. és a 39 p.), Hadaró (45. p.), Andorka (50., 73. és a 79. p.), Laczkó (62. és a 65. p.), Balogh Sz. (76. p.), Böjte (84. p.), Godzsajev (87. p.).
Waltner Róbert#!# Elégedett voltam a játékosok teljesítményével. A kért taktikai utasítások teljes mértékben betartották. Az második félidőben több fiatal labdarúgó is lehetőséget kapott, az ő teljesítményükre sem lehet panasz. A játékosok fáradtak, hiszen kemény két héten vannak túl, de nem álltak meg egy percig sem. A következő edzőmérkőzésünket Zalaegerszegen játsszuk. Itt is nyerni szeretnénk, hiszen jó erőfelmérő lesz számunkra.
Fodor Marcell#!# Öt hét pihenő után már vártuk, hogy elkezdődjön a felkészülés. Nagyon komoly alapozáson veszünk részt, melynek a második hetét zártuk le ezzel az edzőmérkőzéssel. Még hat hét van vissza a bajnoki rajtig, addigra biztos, hogy jó formába kerülünk.
Deákvári Antal#!# Jó pályán, jó időben, jó ellenféllel szemben tudtunk mérkőzés játszani. Nagyobb intenzitású volt a találkozó, mintha egy megyei másod vagy harmadosztályú csapat ellen léptünk volna pályára, ezért is döntöttem amellett, hogy játszunk a Kaposvárral. A megyében ötven kilométeres távolságon belül nehéz januárban jó csapat ellen, jó körülmények között mérkőzést játszani.