Vereséget szenvedett csapatunk az Újpest FC ellen az OTP Bank Liga NB I. 22. fordulójában. A három pont sorsát egy hatodik percben esett büntető döntötte el, hiszen csak kapufáig jutott csapatunk a folytatásban.

 

Egyfél fél sem várta jó formában a találkozót, hiszen az Újpest és csapatunk is csak egy döntetlent ért el eddig a tavaszi szezonban. Ebből szeretett volna kitörni mind a két együttes, s ez a tét rányomta a találkozó első félidejére a bélyegét, hiszen kevés helyzet alakult ki mind a két kapu előtt, s sok volt a pontatlanság a középpályán. A vendégeknek azonban már a hatodik percben sikerült megszerezniük az előnyt, miután egy Obinna Nwobodo elleni szabálytalanságért büntetőhöz jutott az Újpest. A tizenegyest Novothny Soma nagy erővel lőtte a kapu közepébe, kapusunknak esélye sem volt a védésre. A gól után Andriy Yakymiv fejese jelentette az első veszélyt az újpesti kapura, majd a félidő előtt Nagy Krisztián tizenötméteres, lapos lövését tolta ki a bal alsóból Filip Pajovic, aki Vachtler Csaba átlövését is magabiztosan fogta.

A második félidőre próbált frissíteni a csapaton szakmai stábunk, hiszen a szünetben Pintér Ádám, majd nem sokkal később Szakály Attila is pályára lépett. A gól is kevésen múlott, amikor az utolsó fél órába belépve Ádám Martin készítette le mellel a labdát Borbély Ákosnak, aki a bal kapufát találta el tizenhat méterről, így játékosunk számára az előző szezonbéli Magyar Kupa találkozóval ellentétben nem jött össze az Újpest elleni gól. Pár perc múlva a mádik kapu előtt alakult ki gólszerzési lehetőség egy szöglet után, de Pogacsics Krisztián résen volt, így hatalmas bravúrral ki tudta tolni a labdát a jobb kapufa mellől. A hajrában újra megrezzent a kapufa, hiszen Ádám Martin fejesét tolta a vasra Filip Pajovic megmentve ezzel csapata számára a három pontot.

Labdarúgóink küzdöttek, ezt a szurkolók is érezték, akik a sok vereség ellenére is a csapat mellett állnak, hiszen ezúttal is tapssal jutalmazták játékosainkat.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Újpest FC 0–1 (0–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1093 néző. V.: Erdős (Lémon, Szalai D.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Tarasovs, Hegedűs D. (Nagy T., 61. p.), Fodor M. – Nagy J., Yakymiv (Szakály A., 55. p.) – Borbély Á., Nagy K. (Pintér Á., a szünetben), Csiki – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Újpest FC: Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Ristervski, Brkovic – Onovo, Csongvai – Nwobodo, Calcan (Bacsa, 66. p.), Perosevic (Szakály P., 57. p.) – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.
Gólszerző: Novothny (6. p. – 11-esből).
Sárga lap: Nagy J. (63. p.), Vachtler (87. p.), Nagy T. (90. p.), illetve Ristevski (56. p.).

Kaposvári Rákóczi FC-Újpest FC
2020. február 22.