Sajnos ismét gyászolnia kell a Rákóczi-családnak, ugyanis 67 éves korában elhunyt Házi Ferenc. A támadó 1979 és 1982 között futballozott zöld-fehérben.

 

Az 1954-ben született Házi Ferenc a Baja, a Dunaújváros, a Kiss János Honvéd SE és a Szekszárd együtteseiben szerepelt 1979 előtt, amikor is úgy határozott, hogy Kaposvárra igazol. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a Rákóczival feljutott az élvonalba, s be is mutatkozhatott a legjobbak között. A 1980/1981-es évadban húsz mérkőzésen lépett pályára az NB I.-ben, s két gólt szerzett. A támadó útja ezt követően Zalaegerszegre, majd Veszprémbe vezetett.

„Játékával, góljaival sokat tett az NB I.-be jutásért, kivívta társai és a szurkolók szeretetét” – emlékezett meg közösségi profilján egykori kaposvári játékostársa, Horváth Lajos.

Házi Ferenc emlékét örökre megőrizzük!