Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 18., tavaszi nyitófordulójában, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő otthonában lépünk pályára. A vasárnap 14.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Fejér vármegyei együttessel. A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő VSC egy igen fiatal klub, hiszen 24 évvel ezelőtt, 1997-ben alapították. Az egyesület azonban jogutódja az 1951-ben alakult Gárdonyi DISz csapatának. A gárdonyiak 2020 nyaráig csak a megyei bajnokságokban szerepeltek. A 2019/2020-es idényt hozta meg számukra az áttörést, hiszen vezették a Fejér megyei első osztályú bajnokságot, amikor azt félbeszakította a világméretű koronavírus-járvány. A Velencei-tó partján lévő település csapata pedig így felkerült a harmadik ligába, ahonnét a 2021/2022-es évad végén kiesett. Az előző idényben újra megnyerték a Fejér vármegyei élvonalat, s bár az osztályozón alulmaradtak a Szeged második csapatával szemben, de ennek ellenére, mivel a Hajdúszoboszló visszalépett indulhattak az átalakuló NB III. Dél-Nyugati csoportjában.
Jelen
A gárdonyiak az őszi szezont remekül kezdték, hiszen az első hét fordulóban csak a Szentlőrinc tudta legyőzni őket, de ezt követően kicsit kiengedtek. 17 fordulót követően így öt győzelemmel, négy döntetlennel és nyolc vereséggel a tabella nyolcadik helyén állnak. A csapat legeredményesebb támadója Balogh Ádám Márk és Kövesdi Péter 7-7 találattal.
Közös múlt
Csapatunk eddig négyszer találkozott a Gárdonnyal. A MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonjának első fordulójában éppen a Fejér vármegyei csoportriválist sodorta együttesünk útjába Fortuna. Az a találkozó igencsak kiélezett küzdelmet hozott, azonban János Norbert találatával továbbjutottunk. Az első bajnoki már nem volt szoros, ugyanis Kondor Kristóf, Harsányi Dániel, Mayer Milán, Pintér Norbert és János Norbert is bevette a gárdonyiak kapuját, amire csak egy hazai válasz érkezett. A kaposvári találkozó már nem hozott ennyi gólt, de Bíró Dominik találatával így is otthon tartottuk a három pontot. A Gárdony elleni mérlegünk ezzel pedig hibátlan. A jelenleg is zajló idényben először a Rákóczi Stadionban találkoztunk a Gárdonnyal, s egy fordulatos mérkőzésen végül egy pontot szereztünk.