Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Pápai Perutz FC csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Nyugati csoportjának 25. fordulójában, vasárnap 15 órakor a Pápai Perutz FC érkezik majd csapatunk otthonába. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit a soron következő ellenféllel, melynek történelméről itt írtunk korábban.
Meccstörténelem
Csapatunk az első három osztály mindegyikében találkozott már a pápai együttessel. A legnagyobb múltra az élvonalbeli párosítás tekint vissza, hiszen az NB I.-ben 14 alkalommal csaptunk össze a Pápával. A mérleg nyelve a Veszprém megyei gárda felé billen, hiszen hatszor is nyert, míg együttesünk öt sikert tud felmutatni. A másodosztályban nagy a pápai fölény, hiszen a nyolc meccsből ötöt is megnyertek, míg csapatunk számára nem jött össze a siker az NB II.-ben. A harmadosztályban billen egyedül klubunk felé a mérleg nyelve. Az NB III.-ban ugyancsak eddig kilencszer találkozott egymással a két gárda, ebből együttesünk hatot is megnyert, míg a pápaiak kétszer tudtak győzni. A második sikert éppen az őszi forduló során érte el a pápai gárda, amely akkor egy büntetővel tartotta otthon a három pontot.
Jelen
A Pápai Perutz FC a tabella ötödik helyéről érkezik a somogyi megyeszékhelyre. A Weitner Ádám irányította együttes a tavaszt egy gólnélküli döntetlennel kezdte a Komáron ellen, majd hazai pályán legyőzte a Tatabányát. Ezt követően pedig némi meglepetésre kikapott a Balatonfüred otthonában. Az előző körben pedig háromgólos sikert ért el a sereghajtó Andráshida ellen.