Saját nevelésű középpályást szerződtetett csapatunk, ugyanis egy vargabetű után visszatért Grabarics Máté.

 

A téli felkészülési mérkőzések során több alkalommal lehetőséget kapott Grabarics Máté, aki teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy újra a Rákócziban a helye.

– Tizenegy éves korom óta a Rákóczi kötelékébe tartozom – kezdte bemutatkozását Grabarics Máté. – Végigjártam a ranglétrát, majd Pécsre vettek fel egyetemre, így nem tudtam összeegyeztetni az edzéseket a tanulmányaimmal. Ekkor a váltás mellett döntöttem és a PMFC U19-es csapatához igazoltam. Hamar felkerültem az első csapathoz, amely akkor a megye egyben szerepelt, de gyorsan feljutottunk az NB III.-ba. Ezt követően több állomáshelyem is volt, szerepeltem Kozármislenyben, és a pécsi egyetemi csapatban is. Az egyetem befejezése után megkerestek az akkor NB III.-as Nagyatádtól. Az a kaland egy évig tartott, majd egy osztállyal lejjebb kerültem, Somogysárdra. Ősszel Nagy Tamásék megkeresésére elkezdtem edzeni a Rákóczival és úgy alakult, hogy vissza tudtam térni.

Az egyetemen sportszervezői végzettséget szerző labdarúgó nem tétlenkedik, hiszen 24 éves kora ellenére már több szerepet is vállal a labdarúgásban, ugyanis a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U13-as korosztályát is edzi, emellett pedig gőzerővel készül a tavaszi szezonra.

– Egyre jobb állapotban érzem magam – tette hozzá Grabarics Máté. – A meccsek még hiányoznak, bele kell, hogy lendüljek ezen a szinten. Abszolút pozitívan állok a tavaszhoz, amely úgy gondolom, hogy sokkal sikeresebb lesz, mint az őszi.