Kedden este pótolta együttesünk a Dunaharaszti MTK ellen elmaradt bajnoki találkozóját. Csapatunk az első félidőben Andorka Péter révén szerzett vezetést, s ez a gól újabb három pontot eredményezett.
Együttesünk edzője, Waltner Róbert ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára kedden, mint a Pápai Perutz FC elleni siker alkalmával. Már a találkozó első percétől csapatunk irányította a mérkőzést, de csak a harmincadik percben érett góllá a fölényünk. Ekkor egy mintaszerű támadás végén, Nagy János beadása után Andorka Péter fejelt a kapuba. Az első félidő hajrájában Nyéki Márk fejelte röviden haza a labdát, amire Andorka Péter azonnal lecsapott, majd a tizenhatoson belül érdekes körülmények között szerelte őt a védő, de Kubicsek Máté sípja néma maradt. A szünet előtt nemsokkal pedig Kollega Krisztián lőtt kevéssel fölé.
A második félidő elején Ivancsics Gellért kínálta meg egy jó lökettel Ivicevic Márkot, a kapus, ha üggyel-bajjal is, de védeni tudott. Egy újabb remek támadás végén pedig Sóron Tibor bombázott fölé, majd a csereként beálló Sárközi Krisztián lőtt kevéssel mellé. A félidő felénél Fodor Marcell beadását követően Ivancsics Gellért került hatalmas helyzetbe, de lövését kitolta a bal alsóból Ivicevic Márk. A félidő hajrájában minden egy lapra feltéve rohamozott a Dunaharaszti, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a vendégek, így együttesünk zsinórban idei harmadik győzelmét könyvelhette el.
Waltner Róbert#!# Utólag azt gondolom, hogy jól jöttünk ki abból, hogy nem a tavaszi első fordulóban találkoztunk a Dunaharasztival, mert nem biztos, hogy akkor nyertünk volna. Két győztes mérkőzés után találkoztunk a fővárosiakkal, ennek is köszönhető az újabb sikerünk. A vendégek nagyon jól védekeztek, csapatként küzdöttek, megnehezítették a dolgunkat. Sokkal nehezebb mérkőzés volt, mint a pápaiak ellen, pedig ők sokkal előrébb állnak a tabellán. Értékes három pontot szeretünk az Érd elleni rangadó előtt.
Króner Péter#!# Mindent megtettünk annak érdekében, hogy pontot raboljunk Kaposvárról. A csapatom átlagon felül teljesített, s megnehezítette a bajnokesélyes dolgát.
Kaposvári Rákóczi FC–Dunaharaszti MTK 1–0 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 300 néző. V.#!# Kubicsek (Vörös, Rózsás).
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Nagy J., Lakatos G., Ur, Fodor M. – Godzsjev, Szakály A. – Sóron (Sárközi K., 59. p.), Ivancsics (Balogh Sz., 83. p.), Kollega K. (Laczkó, 92. p.) – Andorka. Vezetőedző#!# Deákvári Antal. Edző#!# Waltner Róbert.
Dunaharaszti MTK#!# Ivicevic – Bíró T., Nyéki, Rétsági, Márton D. – Kovács G. (Vitányi, 83. p.), Gacsal, Farkas P. – Mendebaba, Rusvay, Szenes Vezetőedző#!# Króner Péter.
Gólszerző#!# Andorka (30. p.).
Sárga lap#!# Godzsajev (17. p.), Fodor M. (43. p.), illetve Rusvay (31. p.), Kovács G. (78. p.), Vitányi (88. p.).