Az MOL Fehérvár FC ellen kezdte az OTP Bank Liga NB I. új szezonját együttesünk, amely öt év elteltével lépett ismét pályára az első osztályban. A nyitány igen gólgazdagra sikerült, hiszen egy hat találatot hozó, izgalmas meccsen maradt alul csapatunk a válogatottakkal megtűzdelt Videoton ellen.

Az előző bajnoki kiírás második helyezett csapata, a MOL Fehérvár FC várt együttesünkre a nyitófordulóban. Fortuna lehetett volna kegyesebb is a sorsoláskor, hiszen csapatunknak idegenben kellett felvennie a kesztyűt a Fejér megyei gárdával. Szerencsésre sok Rákóczi-szurkoló vállalt a székesfehérvári túrát, s végig bíztatták a kedvenceket. Nem is csoda, hiszen a mérkőzés első helyzete rögtön együttesünk előtt adódott, de Ur László fejese még elkerülte a kaput. Az ötödik percben viszont kihasználta első lehetőségét a hazai pályán játszó Fehérvár: Futács Márkó csapott le egy felpörgő labdára, majd a felső léc segítségével lőtt a kapuba. Labdarúgóinkat nem törte meg ez a szerencsés találat, s három perc múlva egalizáltak. Szakály Attila szöglete után Vachtler Csaba vette célba a kaput, de levágódott a lövése, amely így lett jó Ádám Martinnak, aki csukafejessel szerezte meg csapatunk szezonbeli első találatát. A folytatásban két gólra is ellépett a Vidi Armin Hodzic révén. A bosnyák támadó előbb Anel Hadzic közére gurítását, majd Kovács István beadását juttatta a kapuba. Ezen felül is sok helyzetet dolgoztak ki a hazaiak, melyeket elpuskáztak, s ez megbosszulta magát. Az első játékrész hajrájában Andriy Yakymiv vette célba a kaput, gyenge lövése pont a leshatáron álló Ádám Martint találta meg, aki köszönte szépen és a kilőtte a jobb alsót.
A második játékrész is több hazai lehetőséget hozott, azonban csapatunk előtt is adódtak helyzetek egy-egy ígéretesen induló kontratámadásból. Egy óra elteltével azonban Futács Márkó fejesével ismét kettőre növelte előnyét a Videoton, pedig Pogacsics Krisztián több bravúrt is bemutatott ebben a félidőben. A hajrában Nagy Krisztián állt közel ahhoz, hogy megszerezze első NB I.-es gólját, azonban elhibázta a lehetőséget.
A másodosztályból feljutó csapatunk nem vallott szégyent az Európa-liga induló, bajnoki címre törő MOL Fehérvár FC ellen, melynek kapuját kétszer is bevette. A székesfehérváron mutatott játék adhat okot a bizakodásra a jövőt illetően.

MOL Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 4–2 (3–2)
MOL Aréna Sóstó, 2880 néző. V.: Solymosi (Kóbor, Király K.).
MOL Fehérvár FC: Kovácsik – Nego, Juhász R., Rus, Hangya – Petrjak (Fiola, 80. p.), Pátkai, Hadzic (Nikolov, 38. p.), Kovács I. – Hodzic (Huszti, 85. p.), Futács. Vezetőedző: Marko Nikolic.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler (Nagy R., a szünetben), Ur, Hegedűs D., Hadaró – Yakymiv (Vojnovic, 60. p.) – Nagy J., Szakály A., Nagy K., Csiki (Bíró D., 64. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Futács (5. és a 62. p.), Hodzic (16. és a 40. p.) illetve Ádám M. (8. és a 45+2. p.).
Sárga lap: Rus (12. p.), Ádám M. (65. p.), Nagy K. (72. p.), Szakály A. (76. p.).

 

MOL Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 2019.08.04.
fotók: Török Attila/NS
MOL Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 2019.08.04.
fotók: Pesti Tamás