Első hazai mérkőzésére készül a Rákóczi. Csapatunk 4-2-es csákvári vereséggel kezdte a tavaszi szezont, és várhatóan a kilencedik helyezett Soproni VSE ellen sem lesz egyszerű dolgunk. A mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik.

„Győzni szerettünk volna Csákváron, mert szeretnénk lerázni a mögöttünk levőket. Igaz, nehéz helyzetben vagyunk, voltunk, meg még valószínűleg leszünk is egy pár hétig. Reméljük, ez meg fog oldódni. A pályára úgy mentünk ki, hogy megpróbáltunk mindent félre tenni, mint profi labdarúgók, a pályán csak az számít. Az első gól után egy kicsit látszott a csapaton, nem is biztos, hogy kicsit, de megrogyott. Ott megakadt valami. Szombaton szeretnénk javítani” – mondta csapatunk játékosa, Kiss Márton.

A fiúkra most hétvégén sem vár egyszerű feladat. Az ellen a Sopron ellen lépnek pályára, amely szintén gólgazdag mérkőzést tudhat maga mögött, hiszen 4-4-es döntetlent játszott az Ajka csapatával. Ráadásul az őszi szezonban sem tudtunk győzni ellenük, akkor egy emlékezetes meccsen 2-2 lett a végeredmény. Most viszont szeretnénk megszakítani a hosszú hetek óta tartó nyeretlenségi sorozatunkat.
 
„Mindenféleképpen nyerni szeretnénk. Ki szeretnénk köszörülni a csorbát, én úgy érzem, a csapat várja a mérkőzést, felkészültünk belőlük. Igaz volt egy-két problémánk, egy-két sérültünk, de megpróbáljuk megoldani a feladatot” – tette hozzá Tamási Zoltán edző.
A sérülések miatt főként a védelem összeállítása okozhat majd gondot Tamási Zoltánnak, ugyanis Vermes Krisztián, Bank István és Földes Milán sem lesz bevethető a hétvégén.

A Sopron elleni mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik, a fiúk várják a szurkolókat. Az 1-es pénztár (a Renault szalon mellett) már 12 órakor kinyit, a többi pedig 14 órától lesz nyitva.