A HR-Rent Kozármisleny ellen vívta bajnoki főpróbáját csapatunk. A kilenc kaposvári gólt hozó találkozó végén a baranyaiak örülhettek.

 

A szintén harmadik ligás, de a Közép csoportban érdekelt HR-Rent Kozármisleny ellen vívta bajnoki főpróbáját az újjáalakulóban lévő együttesünk, amelynek János Norbert másfél perc elteltével már meg is szerezte a vezetést egy remek fejessel. A korai gól ellenére sem került fölénybe egyik fél sem, teljesen kiegyenlített volt a játék, melyben bőven akadtak még hibák mind a két oldalon, főleg a védelemben. Ezek a hibák pedig a korai előnyt is eltüntették. A szünet előtt ugyanis Kaszár Krisztián utolsó emberként rántotta le Kirchner Krisztiánt a tizenhatos vonalánál, csapatunk védője pedig – közös megegyezés alapján – cserével elhagyta a játékteret. A bekk mellett pedig a vezetést is elvesztett, hiszen a kaposvári nevelésű Vajda Roland nagyszerűen tekert a bal felső sarokba. Percekkel később pedig már a fordítás is összejött a vendégeknek, miután Kirchner Krisztián (aki korábban szintén futballozott a Rákócziban) pöckölte a hálóba a labdát Pogacsics Krisztián mellett. A hazaiak akaraterejét azonban jól példázza az, hogy még a játékrész lefújása előtt egalizáltak, miután egy össze-vissza pattogó labdát János Norbert passzolt centikről a kapuba.

A második félidő szintén egy korai góllal kezdődött, de ezúttal a kozármislenyiek örülhettek, hiszen Krichner Krisztián tizennégy méterről, kissé jobbról remekül tekert a bal alsó sarokba. A volt kaposvári középpályás második találatával pedig újra a vendégek vezettek, akik egy gyors kontra után tovább növelték előnyüket. A hazai labdavesztés után Kirchner Krisztián keresztpasszára ugyanis jó ütemben érkezett Hampuk Ádám (szintén Rákóczi nevelés), aki két méterről passzolt a jobb alsóba. Játékosaink folyamatosan próbálkoztak, veszélyes támadások sorát vezették, de ezek után Mayer Milán, Orsós Tamás és Zvara Dávid lökete sem haladt át a gólvonalon, azonban egy szöglet után a röviden érkező Mayer Milán tudott a kapuba csúsztatni, azonban a másik oldalon egy visszakészített labdát Krichner Krisztián elemi erővel bombázta a kapu jobb oldalába, így újra két góllal vezettek a vendégek. A végeredményt Hampuk Ádám közelről állította, így kilenc kaposvári is gólt szerzett, de a férfias csatát mégis így a vendégek nyerték.

 

Nagy Tamás: – Három gólt is szereztünk, már másodszor és sok helyzetet dolgoztunk ki, de még egyáltalán nem állt össze a játékunk. Alapszinten vagyunk, hiszen három és fél hete edzünk, eközben pedig csapatot építünk a nulláról, edzőmeccseket játszunk. Ráadásul olyan ellenfelekkel, akik komoly célokért akarnak küzdeni, hiszen ők tudnak rámutatni a hibáinkra, amikből tudunk tanulni. Mi az életünkért küzdünk, de az biztos, hogy az első fordulóban, a bajnokság favoritja ellen már más képet mutat majd a csapat, de augusztus végére, szeptember elejére alakul majd ki az a kép, ami alapján eldönthető mire leszünk képesek. Egyelőre arra van a meg a játékoskeretünk, hogy ezt az évet stabilan végig csináljuk. A fiatalok napról-napra fejlődik, ami látszik a játékukon is.

 

Aczél Zoltán: – Nagyon jó felkészülési meccset játszottunk a fiatal Kaposvár ellen. Gratulálok nekik, hiszen remek elképzelés, nagyon pozitív jövőképet vetít az, hogy tele vannak akadémistákkal. Belementünk egy ki-ki mérkőzésbe, ahol mind a két csapat egy erős támadójátékot játszott, a védekezésre kevesebbet ügyelt. Elkerülhető gólokat kaptunk, de az előre játékunkban parádés dolgokat csináltunk. A védekezést viszont még össze kell raknunk, hiszen a három kapott gól az sok.

 

 

Kaposvári Rákóczi FC–HR-Rent Kozármisleny 3–6 (2–2)

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 100 néző. V.: Agócs Á.

Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Ipacs, a 80. percben) – Borbély Á. (Fehérvári, a 77. percben), Lakatos G. (Palkovics, a 86. percben), Kaszás (Ladányi, a 38. percben), Czuczi – Gál (Szederkényi, a szünetben) – Bíró D. (Balog A., a 68. percben), Zólyomi (Sólyom B., a 68. percben), Ivanov (Mayer M., a 25. percben), Zvara (Jancsó, a 80. percben) – János N. (Orsós T., az 54. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.

HR-Rent Kozármisleny: Somogyi (Lékai, a szünetben) – Kónya (Beke P., a 68. percben), Gajág, Füredi, Turi (Lach, a 73. percben) – Horváth G. (Fenyvesi, a 78. percben), Nagy E. (Berdó, a 68. percben) – Vajda R. (Bischoff, a 85. percben), Kirchner (Kalló, a 86. percben), Kondor (Szabó D., az 55. percben) – Hampuk. Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Gólszerzők: János N. (a 2. és a 45. percben), Mayer M. (a 72. percben), illetve Vajda R. (a 38. percben), Kirchner (a 43., a 49. és a 75. percben), Hampuk (az 58. és a 80. percben).