Mezőkövesden lépett pályára csapatunk az OTP Bank Liga 13. játéknapján. Együttesünk a szünet előtt és után is gólt kapott, s nem tudott pontot szerezni.

 

A sérülések és eltiltások miatt sem várt könnyű mérkőzés labdarúgóink számára, hiszen a mezőkövesdiek nagyszerű formában várták a találkozót. Együttesünkre pedig a szegény embert az ág is húzza mondás is ráillett, hiszen két eltiltott, két beteg és négy sérült labdarúgójára sem számíthatott szakmai stábunk. Ennek okán egy elég felforgatott csapat lépett pályára szombat este, hiszen Matej Poplatnik először kapott lehetőséget kezdőként a magyar élvonalban, míg a már számos poszton bizonyító Nagy János ezúttal bal oldali védőként lépett pályára. Jó hír viszont, hogy Zsiga Ervin hosszú sérülés után már leülhetett a kispadra, sőt egy új arc is feltűnt Markovic Vanja személyében.

A mérkőzés első periódusa igen nagy iramban zajlott: a hazaiak próbálták ráerőltetni akaratukat csapatunkra, amely állta a sarat, s remekül kontrázott, s ezáltal előbb Nagy Richárd, majd Szakály Attila előtt is adódott egy-egy lehetőség, míg a másik oldalon Budu Zivzivadze lövését lehetett csak feljegyezni, melyet Slakta Balázs könnyedén szelídített meg. A játékrész derekára alábbhagyott a lendület, csak helyzetecskék alakultak ki mindkét kapu előtt, majd az utolsó percben egy tűzijáték alakult ki a kapunk előtt, melynek végén Cseri Tamást buktatta Beliczky Gergő. A megítélt büntetőt maga a sértett lőtte a kapuba. A középkezdés után szinte azonnal egyenlíthettünk volna, de Matje Poplatnik ziccerben borzasztó rosszul találta el a labdát, így hazai előnnyel vonulhattak az öltözőbe a felek.

A második félidő elején megduplázta előnyét a Mezőkövesd, hiszen Berecz Zsombor távoli, lapos, megpattanó lövése utat talált a kapuba. A hazaiak magabiztosan tartották a labdát, ezzel őrizték előnyüket. A hajrába lépve kezdett éledezni csapatunk támadójátéka, de nem igazán volt ebben átütőerő.

Csapatunk ezúttal sem tudott gólt szerezni, de a maréknyi szurkoló, akik elkísérte labdarúgóinkat Matyóföldre, így is megtapsolta és buzdította a srácokat arra, hogy soha ne adják fel!

 

Mezőkövesd Zsóry FC–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (1–0)
Mezőkövesd, 1452 néző. V.: Solymosi (Berke, Ducsai).
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Vadnai, Pillár, Katanec, Silye – Karnitski, Berecz – Cseri, Pekár (Sajbán M., 85. p.), Vajda S. (Nagy D., 61. p.) – Zivzivadze (Takács T., 90. p.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Nagy T., Nagy J. – Szakály A., Yakymiv (Hadaró, 54. p.) – Poplatnik (Borbély Á., 73. p.), Beliczky (Markovic, 65. p.), Nagy R. – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Cseri (44. p.), Berecz (48. p.).
Sárga lap: Poplatnik (43. p.), Nagy T. (56. p.), Szakály A. (64. p.).