A mezőkövesdi diadal után az első hazai győzelem megszerzéséért száll harcba a Rákóczi futballcsapata az NB I 9. fordulójában. Együttesünk szombaton 16 órakor fogadja a remek formát mutató Diósgyőrt, és a fiúk bíznak a három pont megszerzésében. Mezőkövesden mindössze 22,8 év volt kezdő tizenegyünk átlagéletkora, vagyis a fiatalok bizonyították, hogy lehet rájuk számítani.  

„Nagyon örültünk a győzelemnek, nagyon kellett már a csapatnak – mondta Bőle Lukács. – A csapat nagyon együtt volt, a két gólhoz szerencse is kellett, de nagyon céltudatosak voltunk. A szünet után magunkra húztuk a Mezőkövesdet, de rúgtunk még egy gólt, ami után már nem volt kérdés, ki nyeri a találkozót. A Diósgyőr most elkapta a fonalat, hiszen megnyerte legutóbbi négy meccsét. Nagyon oda kell figyelni a védekezésre, a támadásba mindent beleadni, és itthon meglehet a három pont.”

Következő ellenfelünk, a Diósgyőr 15 ponttal az előkelő negyedik helyen áll a tabellán.  A két csapat első NB I-es összecsapását 1975-ben rendezték a somogyi megyeszékhelyen, és döntetlennel zárult a kilencven perc. Az elmúlt évadban ugyancsak pontosztozkodással ért véget a meccs.

A szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzés egyik nagy kérdése, hogy ki őrzi majd a kaposváriak kapuját. Ranilovicot ugyanis a mezőkövesdi összecsapás utolsó percében, egy teljesen felesleges szabálytalanság után kiállították, és egymeccses eltiltást kapott.