Hazai pályán folytatja szereplését a Rákóczi az NB II. 12. fordulójában. Csapatunk ellenfele ezúttal az a Szeged lesz, amelynek keretét több volt kaposvári játékos is erősít. Egy régóta várt újabb hazai győzelemmel meg is előzhetjük őket a tabellán.

Három vesztes meccs után ismét győzelemnek örülhettek szurkolóink. A szigetszentmiklósi sikert nemcsak a csapat szimpatizánsai várták már, hanem maguk a játékosok is.

„Igazából ki voltunk éhezve a győzelemre – fogalmazott Nagy Krisztián. – A Szigetszentmiklós már nem kapott ki régóta hazai pályán, és elhitték, hogy ők verhetetlenek. Ez kellett a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy most már ránk férne a győzelem hazai pályán is, mivel két vereséget elszenvedtünk, így mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében.”
„A Szeged abszolút defenzív csapat, kontrákra próbál játszani – mondta soros ellenfelünkről Márton Gábor vezetőedző. – Ez nem újdonság a két elmúlt hazai bajnokihoz képest, a Siófok és a Szolnok ugyanezt játszotta. Úgy gondolom, hogy ha ugyanilyen hatékonyak tudunk maradni előrefelé, ahogy Szigetszentmiklóson is, és ilyen jól és határozottan fejezzük be a támadásainkat, akkor nem fog elmaradni a siker.”
Több ismerős arc is feltűnhet majd a vendégeknél. Tóth Balázs, Oláh Lóránt és Máté Péter is a Rákóczi sikereiért küzdött korábban. Ami viszont a hazai hiányzókat illeti#!# Kovács Olivérre és Házi Bencére biztosan nem számíthat Márton Gábor a szombaton 16 órakor kezdődő találkozón. Vermes Krisztián viszont hosszú idő után ismét a kezdőben kaphat szerepet.