Véget ért az NB III. Nyugati csoportjának őszi fele. A mögöttünk hagyott húsz mérkőzésről csapatunk vezetőedzőjét, Nagy Tamás kérdeztük.

 

Amikor átvette a csapatot még csak pár játékos alkotta a keretet, az előző, még NB II.-es csapatból csak hírmondónak maradtak páran. Mennyire volt nehéz a kezdet?

– Amikor megkaptam a felkérést, hogy az akadémia mellett vegyem át az első csapatot is, még nem volt meg a keret terve sem – mondta Nagy Tamás. – Szabadságon voltam, így volt időm azon gondolkodni, hogy belevágjak-e ebbe a feladatba. Úgy egyeztünk meg, hogy ez egy türelmi félév lesz és megfogalmaztunk az alapcélt: építsünk csapatot. Szerencsém van, hogy ezeket Prukner Lászlóval kellett megbeszélnem, hiszen szakemberként remekül fel tudta mérni a lehetőséget és jobban szótértünk egymással.

 

A többi csapathoz képest majdnem egy hónappal később kezdte el a csapat a felkészülést. Meddig érezte ennek a hatását?

– A felkészülési időszakban folyamatosan jöttek a próbajátékosok, így ez a periódus inkább a kísérletezésről szólt. Az edzőmeccsek eredményei nem voltak relevánsak, mégis ezek, illetve a napi munka alapján próbáltam besorolni, mire lesz képes a csapat. Eközben próbáltuk megoldani, hogy szerződtessünk játékosokat a hiányposztokra, de ez nem sikerült minden esetben. Sokan nem jöttek ilyen-olyan okokra hivatkozva, de ennek már nincs is jelentősége. Az átigazolási időszak végén már kapkodnunk is kellett, hogy legalább a keret létszáma megfelelő legyen. Egy progresszív munkát végzett a társaság, így sokszor tűnhetett úgy, mintha túledzettek lennének a játékosok, de ez a következetesség elvén alapult. Volt olyan, hogy úgy kezdtünk el egy bajnoki meccset, hogy még csak a védekezésnél tartottunk az edzéseken, a középső zónáig még el sem jutottunk. Közel két hónapig tartott, hogy a játékosok összhangja megjelenjen a pályán. Komoly küzdelmeink voltak, melyek a külső szemlélőknek láthatatlanok maradtak.

 

Az ötödik forduló hozta meg az első sikert. Ekkor érezte, hogy a csapat kezd összeállni?

– Húsz éve vagyok edző NB-s szinten, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ilyen jó hozzáállású, alázatos társasággal dolgoztam együtt. Ez sokszor adott erőt, amikor egy kicsit megrendültem és kívülről inkább kritikus hangok jöttek, bár már elég öreg motoros vagyok, így nehezen billentenek ki ezek. Tudtam, ha végigmegyünk a tervezett úton és a játékosok ebben partnerek lesznek, akkor a teljesítményünk folyamatosan javul majd. Úgy gondolom, hogy ez érződött is az ősz végére.

 

Az őszi szezon során többször volt a kiesést jelentő vonal alatt a csapat. Ekkor is hit a végső célban?

– Sokszor nem is néztem a tabellát, mert úgy vélem, nem az számít, hogy akkor hol voltunk, hanem az, hogy a végén hol állunk. Az fontos volt, hogy a Gárdony utáni meccset követően, miként fejezzük be az őszt, a bajnokság egyik legmagasabban jegyzett együttese, a Mosonmagyaróvár ellen. Ebben a bajnokságban is mindegyik együttesben van olyan, aki átlendíti a csapatát a nehézségeken a góljaival. Ezt a játékost még nem találtuk meg, még az utolsó helyezett Andráshidának is van sokgólos játékosa. Tavaszra meg kell találnunk ezt az embert, hogy legyen vége a játékunknak. Amikor annak idején Prukner Lászlóval készültünk a Milannál a pro licences diplománkra sokat beszélgettünk Carlo Ancelotti-vel, a csapat akkori vezetőedzőjével, aki ezzel kapcsolatban mondott egy értékes gondolatot, amit elraktároztam magamban: a futballban a védekezés megszervezhető, minden mást a játékosok egyéni képessége határoz meg. Többféleképpen is lehet védekezni: behátrálhatsz, hogy törje a hátadat a háló, vagy éppen agresszíven letámadhatsz. Mi a kettő között próbáltuk megtalálni a védekezésünket. A szervezettséget lehetett látni, hiszen a felcsúti meccs kivételével nem kaptunk sok gólt. Az előrefelé játékunkban viszont rengeteg technikai gond adódott. Az akadémián ezért fektetünk nagy hangsúlyt a 6-13 éves korosztályra, mivel minden visszaüt felnőttkorban. Ez a mostani keretben is látszik pár játékoson, hiszen hiába van meg az alapképessége, tehetsége, bizonyos dolgok deficitként jelentkeznek, főleg taktikai oldalról. Területkezelések, labdafelvételek, labda nélküli játékok, döntési sebesség, kivitelezés, higgadtság. Ezekben mind fejlődni kell egyénileg. Sok a fiatal a keretben, de tapasztalt játékosok nélkül nem lehet csapatot építeni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a minőséget jelentő tizenéveseket elviszik a másodosztályba a fiatalszabály miatt. Nekünk egy út maradt: az akadémistákat felhozni a felnőtt csapatba, illetve megszólítani a Kaposvárhoz kötődő játékosokat. Nem adom fel azt a célomat, hogy megpróbálom visszacsábítani a Rákóczi érzelmű labdarúgókat. Ha valaki megfogalmaz nagyobb célokat, mögé teszi a megfelelő erőforrásokat, akkor csúszva-mászva megyek azokért, akik értéket jelentenek és van jövőjük, mert csak így lehet újra jó futballt csinálni a városban. Zsoldosokkal is lehet, de az rengeteg pénzbe kerülne.

 

A tizenkilencedik fordulóban szerezte meg az első idegenbeli sikerét a csapat, hiába állt ehhez oly sokszor csak karnyújtásnyira. Emiatt gondolom, van Önben hiányérzet.

– Egy kis plusz hiányzott mindig az idegenbeli sikerhez, azokat a döntések, amiket már említettem. A balatonfüredi meccs kiemelkedik, amikor az utolsó percben kaptunk gólt, egy gyermeteg hibából, de mondhatnám akár a győri meccset, ahol hatvan percig álomszerűen futballoztunk. Ezeken a mérkőzésen valakinek át kellett volna billentenie a csapatot, de minőség nélkül ez nem fog menni. A csapat is attól kap nagyobb önbizalmat, ha kinő valaki, aki átsegít a nehézségen. Nálunk a mezőnymunkában vannak ilyenek, nem gólokban.

 

A bajnokság végére már eljutott odáig a csapat, hogy pontot szerzett Mosonmagyaróváron, ahol addig csak a Veszprém tudott. Ez jó előjel a tavaszra nézve?

– A csapat belső erejének köszönhetően szereztünk pontot Mosonmagyaróváron. Egy percig sem tértünk el az edzésmunkától, nem vettünk vissza, mert jött az év vége. Mindig emelni akarjuk a szintet. Ha tavasszal érkezne három-négy minőségi játékos, akkor boldog lennék. Ennek azonban mindig van veszélye, hiszen megbonthatja az öltözőt. Morálisan egységes a csapat. Úgy kell megoldani az igazolásokat, hogy ez az egység megmaradjon.

 

A szezon során a legkitartóbb szurkolók végig a csapat mellett álltak. Mennyire érezték ennek pozitív hatásait?

– Nem szoktam a szurkolókkal beszélgetni, hiszen sokszor másképp látják a dolgokat. A pécsi időszakom óta nem is volt erre példa, azonban most, a Gárdony elleni meccs után beszélgettem a kaposvári szurkolókkal, beavattam őket néhány dologba és megköszöntem nekik, azt a támogatást, kitartást, amivel kifejezik, hogy fontos nekik a Rákóczi. Azt nem lehet mondani, hogy divatból csinálják, mert divatból csak a menők és a győztesek mellé szeretnek állni. Hálás vagyok nekik, s örülnék, ha a jövőben, akár a klubbal együttműködve építenék vissza a Rákóczi renoméját. A csapat számára jók ezek az energiák. A már említett Gárdony elleni meccsen is az volt, amikor a szurkolók álltak alkotott légkör beillant a pályára és egy pillanatnyi szünetet okozott. Az ultráknak fontos szerepük van a hovatartozás érzésének kialakításában. Többeknek is így kéne akarniuk, mint nekik.