A Budapest Honvéd vendégeként szólították pályára csapatunkat az OTP Bank Liga 32. fordulójában. A szerda esti összecsapás hat gólt és fővárosi sikert hozott.

 

A Magyar Kupa győztes Budapest Honvéd ellen vívta utolsó előtti bajnoki mérkőzését az élvonaltól már búcsúzó csapatunk. A találkozó már a fővárosiak számára sem bírt komolyabb téttel, hiszen már biztosították helyüket az Európa-liga selejtezőjében, a bajnokságban pedig már nem érhettek oda a dobogóra. Ennek ellenére nem alakult ki felszabadult mérkőzés, bár az első negyed órában több ígéretes lehetőséget is fel lehetett jegyezni. Elsőként Dorde Kamber fejelt nem sokkal kapunk fölé, majd együttesünk pillanatai következtek: előbb Bévárdi Zsombor lőtt fölé az ötös sarkáról, majd Ádám Martin visszagurítását Antun Palic lőtte mellé. Együttesünk kezdte átvenni a mérkőzés irányítását, de ekkor egy gyors ellentámadás végén megszerezte a vezetést a kispesti gárda. Mohamed Mezghrani kapott egy indítást kapusától, felfutott a jobb szélen, középre gurított, ahol Gazdag Dániel tizenöt méterről, középről hanyag mozdulattal juttatta a labdát a bal alsóba. A gól után kicsit lassabb mederben csordogáltak a percek, a szünet előtt azonban mindkét szurkolótábor felkiáltott. Előbb a csapatunk drukkerei, miután Szakály Attila középre fejelt labdájáról alig maradt le Ádám Martin, aki úgy tűnt ki is löktek a labda alól a tizenhatoson belül. A másik oldalon pedig Nagy János tudta a gólvonalon állva blokkolni Batik Bence közeli lövését.

A második játékrészre remekül jött ki csapatunk, átvette a meccs irányítását, s Ádám Martin és Nagy Richárd révén több ígéretes helyzetet is kidolgozott. Az első egy óra végén pedig jött az egyenlítés: Nagy Richárd oldalszabadrúgását Bévárdi Zsombor csúsztatta a kapu jobb oldalába. Három perc leforgása alatt azonban a Honvéd a maga javára tudta fordítani a mérkőzést. Előbb Hidi Patrik lőtte ki a bal alsót húsz méterről Ugrai Roland passzát követően, majd Gazdag Dániel nézte meg a jobb felsőt, s szép mozdulattal ki is lőtte húsz-huszonegy méterről. Kétgólos hátrányban sem adta fel csapatunk, s sikerült a szépítés, miután Nagy János szerzett labdát a saját tizenhatos előterében, majd Antun Paliccal játszott össze, lefutotta védőjét, majd a kapujából kifutó Levkovic Robi mellett elgurította a labdát ziccerbe hozva ezzel Balázs Zsoltot. Az egykori Honvéd játékos pedig könnyedén gurított a hálóba. Ezt követően pedig már az egyenlítésért támadhatott együttesünk, amely a hajrában és a ráadás perceiben szinte a kapuja elé szegezte a Budapest Honvédot. Ez azonban elmaradt, mivel Antun Palic lövése az oldalhálóban között ki, míg Pintér Ádám éppen lemaradt egy beadásról. A hazaiaknak viszont sikerült felrakniuk a pontot az i-re, miután egy előrevágott labdával Cipf Dominik tudott megiramodni, lerázta magáról Vachtler Csabát, majd nagy erővel lőtt a felső kapufára, a kipattanóra Tonci Kukoc érkezett, aki a léc alá lőtt. A Honvéd ezzel végleg eldöntötte a pontok sorsát, pedig a hajrában mutatott játék alapján megérdemelte volna a döntetlent csapatunk.

 

Budapest Honvéd FC–Kaposvári Rákóczi FC 4–2 (1–0)
Budapest, Új Hidegkúti Nándor Stadion, 1982 néző. V.: Antal (Buzás, Aradi).
Budapest Honvéd FC: Levkovic – Batik, Kamber, Lovric – Mezghrani, Nagy G. (Cipf, a szünetben), Hidi, Szendrei (Irimiás, 84. p.), Uzoma (Kukoc, 63. p.) – Gazdag, Ugrai (László D., 84. p.). Vezetőedző: Pisont István.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur (Nagy T., 42. p.), Szabó A., Fodor M. – Nagy J., Szakály A. – Bévárdi (Pintér Á., 75. p.), Palic, Nagy R. (Borbély Á., 72. p.) – Ádám M. (Balázs Zs., 72. p.). Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Gazdag (20. és a 65. p.), Hidi (62. p.), Kukoc (94. p.), illetve Bévárdi (58. p.), Balázs Zs. (83. p.).
Sárga lap: László D. (86. p.), Lovric (92. p.).