A második félidőben nagyot küzdött, de nem tudott pontot szerezni az Aqvital FC Csákvár ellen együttesünk a Merkantil Bank Liga 24. fordulójában. A felcsúti Pancho Arénában rendezett bajnokit végül Sejben Viktor duplája döntötte el.

 

A szerdai kupameccs után várható volt, hogy Vértes lábánál is érezhető sarkvidéki hideg miatt képtelenség lesz használható állapotba hozni a Tersztyánszky Ödön Sportközpont centerpályáját, bár ezért a csákvári pályamunkásaink mindent elkövettek. A két csapatnak így új helyszín után kellett néznie, s végül a felcsúti Pancho Arénában lépett pályára együttesünk az Aqvital FC Csákvár ellen. A találkozó nem kezdődött jól csapatunk számára, hiszen a nagy elánnal futballozó csákváriak már az első negyed órában több lehetőséget is kidolgoztak, s Sejben Viktor jó egyéni megmozdulása után a vezetést is megszerezték. A folytatás sem alakult jobban, hiszen egy védelmi hiba után ismét Sejben elé került a labda a támadó pedig ezúttal a jobb alsóba gurított. A csákváriak szélsője ráadásul akár el is dönthette volna a mérkőzést az első játékrészben, hiszen a duplája után még kétszer is ziccerbe került, de Pogacsics Krisztián életben tudta tartani a reményeket. Ezek a remények pedig akkor éledhettek fel igazán, amikor Posztobányi Patrik a szünet előtt begyűjtötte második sárga lapját, így emberelőnybe került csapatunk.

A fordulásra vezetőedzőnk, Várhidi Péter hármat is cserélt, s talán ennek is betudhatóan megfordult a játék képe. Csapatunk a kapuja elé szegezte a Csákvárt, s minden tőle telhetőt megtett a szépítésért, de ez sajnos nem jött össze.

 

Aqvital FC Csákvár–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (2–0)
Felcsút, Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Görög (Király, Ország).
Aqvital FC Csákvár: Markek – Major, Tányéros, Vaskó, László N. – Posztobányi, Mészáros D. – Kocsis B. (Koch, 87. p.), Mim (Nándori, 90. p.), Sejben (Baracskai, 79. p.) – Daru. Vezetőedző: Visinka Ede.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Ur (Nagy T., 54. p.), Dvorschák, Gál (Andric, a szünetben) – Nagy J. (Farkas B., a szünetben), Zsirai, Erdei, Zólyomi, Hadaró – Balázs Zs., Szarka (Vachtler, a szünetben). Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerző: Sejben (14. és a 25. p.).
Kiállítva: Posztobányi (41. p.).
Sárga lap: Posztobányi (15. p.), Vaskó (87. p.), illetve Ur (42. p.), Zsirai (62. p.), Nagy T. (73. p.).