A Liga Kupában már két mérkőzést is nyert a Rákóczi,  csapatunk pénteken az NB I-ben is szeretné megszerezni első győzelmét. A kéthetes bajnoki szünet után a Paks otthonában lép pályára az együttes.

A Siófok és a Zalaegerszeg elleni 3-0-s siker a remények szerint önbizalmat és hitet adhat a folytatáshoz. Hogy ez mire lesz elég, már pénteken este kiderül. Az elmúlt évek eredménysora mindenesetre a Rákóczi mellett szól#!# csapatunk több mint négy éve nem kapott ki Pakson, ráadásul az előző évadban kétszer is le tudtuk győzni a Tolna megyeieket. Itthon 1-0-ra, idegenben pedig 2-1-re nyertünk, és mindkét meccsen Balázs Benjámin szerezte a győztes gólt.

„Én szeretek a Paks ellen játszani, jól szokott menni ellenük a játék – mondta honlapunknak a játékos. – Bízom benne, hogy most már sikerül megszerezni az első győzelmet. Nagyon fontos lesz, hogy jól védekezzünk, és ebből majd jól menjünk át támadásba. Ha sikerül az első félidőben gólt szereznünk, akkor a győzelem is összejöhet.”
A paksi együttes három győzelemmel kezdte a bajnokságot, azóta viszont két vereséget is begyűjtött, de így is az ötödik helyen tanyázik. A mérkőzés pénteken 19 órakor kezdődik, a találkozóról online közvetítésben számol be a kapos.hu internetes portál.