Rutinos, NB I.-es tapasztalattal rendelkező középpályást, agilis támadót és utánpótlás-válogatott kapust igazolt klubunk.

 

Újabb három labdarúgóval erősödött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának vasárnapi rajtjára készülő felnőtt csapatunk kerete. Zvara Dávid személyében rutinos középpályást szerződtettek a kaposváriak. A 27 éves egri nevelésű labdarúgó nevelőegyüttesében mutatkozott be a felnőtt futballban, ráadásul tagja volt annak az egri gárdának, amely 2012-ben feljutott az élvonalba. Az NB I.-ben fiatal kora ellenére hét meccsen is pályára lépett és a Kecskemét ellen első NB I.-es találatát is megszerezte. A kiesését követően Szolnokra igazolt, majd három szezon után váltott és az NB III.-as Salgótarján játékosa lett. Ezt követően futballozott Dunaújvárosban és Szegeden is. A Rákóczihoz az NB II.-be feljutó Tiszakécskétől érkezett.

– A klub vezetősége által felvázolt hosszútávú célok már az első megbeszélés alkalmával találkoztak a személyes céljaimmal, emiatt is esett a választásom a Rákóczira – mondta Zvara Dávid. – Az első benyomások abszolút szimpatikusak. A keret nagyon fiatal, így nekünk, rutinosabb játékosoknak még nagyobb a felelősségünk és emiatt még több feladatunk lesz abban, hogy egyensúlyt teremtsünk a pályán és azon kívül is. Nem egyedi eset a futballban az, amikor egy klub teljes átalakulásából valami jó sül ki, mi azon vagyunk, hogy ez Kaposváron is így legyen. A szakmai stáb is teljes mértékben ezen dolgozik, úgy gondolom, jó felé terelik a fiatalokat.

Székelyföldi támadóval erősít a Kaposvári Rákóczi, hiszen Somogyországban folytatja pályafutását János Norbert. A jelenleg 23 éves játékos Csíkszeredán kezdett el futballozni, majd egy rövid ideig tékvandózni is, de végül maradt a csapatsportnál. Tehetségére a román korosztályos válogatottnál is felfigyeltek, hiszen többször kapott meghívót az összetartásokra. A támadó korábban már játszott Magyarországon, hiszen szerepelt a Ferencváros U19-es és második csapatában, illetve az NB II.-es Soroksár együttesében is. Ezt követően azonban visszatért szülőföldjére, ahol a másodosztályú Aradnál és a kolozsvári U-nál futballozott, legutóbb pedig nevelőegyesületében, a Csíkszeredában játszott.

– Nagyon jó érzésekkel tértem vissza Magyarországra, hiszen korábban a Ferencváros kötelékében is nagyszerűen éreztem itt magam – mondta János Norbert. – Romániával összehasonlítva itt sokkal jobbak a körülmények, fejlettebbek a stadionok és az edzőközpontok is még, az NB III.-ban is. Úgy gondolom, hogy sikerült beilleszkednem a csapatba, de nem volt nehéz dolgom, hiszen nagyon befogadók a társak. Egy szerető, családi közegbe kerültem. Szívvel-lélekkel fogok küzdeni a csapattért, még úgy is, hogy nem vagyok kaposvári, mert úgy vettem észre, hogy ebben a városban szeretik a futballt az emberek. Szeretnék gólokkal, gólpasszokkal hozzájárulni a Rákóczi sikereihez.

Kapuskorban számolva fiatal, 24 esztendős hálóőrt szerződtettek a kaposváriak. A pécsi nevelésű Ipacs Péter Sándor a PMFC korosztályos csapatait erősítette egész ifi pályafutása során, s a felnőtt futballal is a baranyai megyeszékhelyen ismerkedett meg, majd a szomszédos, másodosztályban szereplő Kozármislenyhez igazolt az akkor megye egyes Pécstől. A kozármislenyieknél négy és fél szezont húzott le. Legutóbb a szintén NB III.-as Taksonyban védett a korábbi utánpótlás válogatott kapus, aki régebben a Sporting Lisabonnál is járt próbajátékon.

– Az egyik volt Rákóczi játékos közbenjárásával kerültem a csapathoz – mondta Ipacs Péter. – Jól érzem magam Kaposváron, ehhez minden körülmény adott, a társak is gyorsan befogadtak. A szezonban szeretnék minél többet védeni, a jövőben pedig az a célom, hogy meghatározó játékosa legyek a Kaposvárnak. Kapustársamtól, Pogacsics Krisztiántól úgy gondolom, hogy sokat tudok majd tanulni a közös munka során.

Mindhárom labdarúgóval egy évre szóló szerződést kötött klubunk.