Ismét a stadionban találkoztak egymással klubunk legendái, akik 1975-ben első ízben hajtották fel azt a bravúrt, hogy feljutottak a legmagasabb osztályba.

Negyvenhat évvel ezelőtt a néma is megszólalt, akkor bravúrt hajtott végre akkori csapatunk, amely Burcsa Győző duplájával 22.000 néző előtt elverte a Vasast. A klub legendás labdarúgói péntek este pedig újra felidézték a negyvenhat évvel ezelőtti eseményeket.

– Az előző évben, amikor a negyvenöt éves évfordulót ünnepeltük elhatároztuk, hogy amennyiben lehetőségünk adódik rá, minden évben találkozunk, hiszen abban a korban vagyunk már, amiben minden hónap sokat számít – fogalmazott Hegedüs Péter, a Rákóczi egykori kapusa, aki minden évben oroszlánrészt vállal abban, hogy létrejöjjön a találkozó. – Sajnos már egyre kevesebben vehetünk részt ezeken a találkozókon. A napokban is kaptam egy rossz hírt: Pintér Gyula, aki bár nem volt a feljutó csapata tagja, de egy nagyszerű csatára volt a Rákóczinak sajnos elhunyt. Egyre kevesebben vagyunk már, így mindig öröm, amikor találkozni tudunk. Úgy gondolom, hogy nem lesz sűrű, ha évente látjuk egymást, hiszen annyi közös élményünk van, hogy nem fogunk kifogyni a sztorikból.

Hegedüs Péter, aki a Rákóczi mellett a Szombathelyi Haladásban is letette a névjegyét még mindig úgy emlékszik vissza az első NB I.-es meccsre, mintha tegnap lett volna, akárcsak Burcsa Győző, aki duplázott a nyitómeccsen.

– Ha nem is a legkedvesebb, de a legjobb kaposvári emlékem az első NB I.-es meccsem, ami tulajdonképpen elindított a pályafutásomon – fogalmazott Burcsa Győző. – Arra pedig külön büszke vagyok, hogy erre a mérkőzésre nagyon sokan emlékeznek. Legutóbb Balatonfenyvesen állított meg egy idős szurkoló, aki kijárt minden meccsünkre, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk. A kaposvári évek egy olyan mankót adtak, amik végigkísérték a pályafutásomat. Újonc létemre tizenkét gólt szereztem, majd eligazoltam a Videotonhoz, ahol sikerült helyt állnom. Remélem, hogy minden évben tudunk találkozni az akkori társakkal, de azt nagyon sajnálom, hogy egyre kevesebben vagyunk az élők sorában.

A klub legendás játékosai a stadion gyepszőnyegén idézték fel a Rákóczi első NB I.-es szezonját, majd az estét egy remek hangulatú vacsorával zárták az egyik kaposvári étteremben.