Vasárnap 16 órakor a MOL Fehérvár FC II. csapatát fogadjuk a Cseri úti sportcentrumban, az NB III. Nyugati csoportjának 27. fordulójában.

 

A Móri SE legyőzése, illetve egy idegenbeli, Bicske elleni vereség után térünk vissza a Cseri úti sportcentrumba, ahol labdarúgóink két fordulóval ezelőtt pontot tettek a hosszú hazai nyeretlenség végére.

– Sajnos hazai pályán nem úgy szerepelünk, ahogy szeretnénk, de a rossz sorozatunk szerencsére megszakadt a Mór ellen – mondta Zólyomi Dávid, csapatunk labdarúgója. – Hasonló koncentrációval és jobb helyzetkihasználással a következő mérkőzésen is győzelmet ünnepelhetünk. Mindenképpen hazai győzelmet és egy jó iramú mérkőzést várok.

A jó helyzetkihasználása pedig mindenképp szükség lesz, ha vissza akarunk vágni a székesfehérváriaknak az ősszel elszenvedett vereségért, illetve feledtetni akarjuk a bicskeit is, melyen bár jobban futballoztunk, mint az ellenfél, mégis alulmaradtunk.

– Sajnos nem a bicskei volt az első olyan mérkőzés, melyen jobban játszunk az ellenfélnél, több helyzetünk volt, mégsem mi hagyjuk el győztesen a pályát, így sajnos sokkal fájóbb a vereség – tette hozzá Zólyomi Dávid. – Nagyon sűrű a középmezőny ezáltal egy győzelemmel vagy vereséggel nagyot lehet ugrani vagy éppen visszaesni a tabellán. A mérkőzés előtt meg azonos pontszámmal álltunk a tabellán a Bicskével, emiatt nagyon fontos volt az a meccs, amelyen sajnos mi maradtunk alul. Mindenképpen jobb helyezést érdemel a csapat, úgy gondolom, az élmezőny utáni pozíciókra oda tudunk érni a végelszámoláskor.

Az előrelépéshez pedig elengedhetetlen, hogy hazai pályán is szorgosan gyűjtsük a pontokat, s már a Fehérvár II. elleni sikerrel feljebb lépjünk a tabellán. Zólyomi Dávid számára különleges lesz a találkozó, hiszen az utánpótláséveit döntőt többségét Székesfehérváron töltötte.

– Már nem az első meccsem a Vidi ellen, mióta eljöttem onnan, de nyilván nagyon sok szép évet töltöttem Fehérváron és sokat köszönhetek a klubnak, úgyhogy mindig nagy presztízs értéke lesz az ellenük való játéknak – mondta védőnk. – A Vidi II. kerete minden évben nagyot változik, így ha nem is sok, de még mindig van pár volt csapattársam és barátom is a keretben.

Zólyomi Dávid így jól ismeri a székesfehérváriakat, emiatt arról is kérdeztük, hogy az első csapatnál történő edzőváltás mennyire befolyásolja a tartalékcsapatot.

– A válogatott szünet és az edzőváltás miatt talán nem lesz annyi visszajátszó a második csapatban, próbálnak készülni a következő bajnokikra, hogy az új edző minél jobban át tudja adni tudását ebben a rövid időben – véli Zólyomi Dávid.