Felcseréltük a pályaválasztói jogokat

Klubunk, illetve az Újpest FC a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének állapota miatt felcserélte az OTP Bank Liga NB I. 22. fordulójában rendezett bajnoki találkozó pályaválasztói jogát. Ennek értelmében 2020. február 22-én újra Kaposváron fogadjuk az Újpestet.

Ellenfél-lesen: Budapest Honvéd

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Budapest Honvéd FC csapata van a célkeresztben.

Hátrányból várjuk a visszavágót

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján csapatunk vereséget szenvedett a Mezőkövesd Zsóry FC ellen. A matyóföldi városban rendezett találkozón a hosszabbításban maradtunk alul.

Folytatódik a Magyar Kupa

Szerdán 18 órakor folytatódik a labdarúgó Magyar Kupa küzdelemsorozata csapatunk számára is. A kilencedik fordulóban, azaz a nyolcaddöntőben együttesünk a szintén első osztályú Mezőkövesd Zsóry FC otthonában kezdi a párharcot.

Eláztunk a gólesőben

Az edzőváltáson átesett Kisvárda Master Good otthonában lépett pályára együttesünk az OTP Bank Liga NB I. huszadik fordulójában. Csapatunk bár kétszer is vezetett a nyolc gólt hozó mérkőzésen, de nem tudott pontot szerezni.

Új edzővel vár minket a Kisvárda

Az edzőváltáson átesett Kisvárda Master Good otthonában lép pályára csapatunk az OTP Bank Liga NB I. huszadik fordulójában. A hazaiak a tizedik, míg együttesünk a tizenkettedik helyről várja a bajnokit.

Ellenfél-lesen: Kisvárda

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Kisvárda Master Good csapata van a célkeresztben.

Így látták a vezetőedzők

Mint arról beszámoltunk csapatunk háromgólos vereséget szenvedett a Paksi FC ellen. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót a vezetőedzők…

Csapatunk kidolgozta, a Paks berúgta a helyzeteket

Csapatunk kidolgozta, a Paks berúgta a helyzeteket

A Paksi FC ellen lépett pályára együttesünk az OTP Bank Liga NB I. 19. fordulójában. A hatalmas szélben vívott bajnokin bár sok igazán nagy helyzetet alakított ki csapatunk, mégis a vendégek örülhettek a hármas sípszó után.

Szurkolói információk a Kisvárda elleni mérkőzésre

Együttesünk az OTP Bank Liga NB I. 20. fordulójában a Kisvárda Master Good stadionjában lép pályára szombaton 17 órai kezdettel. A találkozó előtt néhány információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.

Van miért visszavágni a Paksnak

Csapatunk az OTP Bank Liga NB I. 19., hétközi fordulójában a Paksi FC egyletét látja vendégül. A szerdán 18 órakor rajtoló bajnokit csapatunk a tizenkettedik, míg a Tolna megyeiek a tizedik helyről várják.

Ellenfél-lesen: Paksi FC

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Paksi FC csapata van a célkeresztben.

Szurkolói információk a Paksi FC elleni mérkőzésre

Az OTP Bank Liga NB I. 19., hétközi fordulójában a Paksi FC együttesét fogadja együttesünk a Rákóczi-stadionban. A mérkőzés előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni a szurkolóknak.

Farkas Aurél Kaposváron folytatja

Farkas Aurél Kaposváron folytatja

Újabb labdarúgóval erősített csapatunk, hiszen a Farkas Aurél is zöld-fehérbe öltözik. A középpályás legutóbb a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár gárdájában szerepelt. 

Így látták a vezetőedzők

Mint arról beszámoltunk csapatunk kétgólos vereséget szenvedett az OTP Bank Liga NB I. 18. játéknapján a DVTK vendégeként. Lássuk, hogyan látták a borsodi kilencven percet a vezetőedzők…

Fő támogatók








Médiapartnereink