A Tolna megyei élvonalban szereplő Tamási 2009 FC ellen vívjuk harmadik előkészületi mérkőzésünket. A találkozó szombaton 11 órakor kezdődik a Tolna megyei város sporttelepén.

Az NB III. Nyugati csoportjának tavaszi folytatására készülő együttesünk eddig két edzőmérkőzésen lépett pályára. Az elsőn a megye I.-es Balatonkeresztúr csapatát vertük, míg a másodikon az NB II.-es ZTE ellen értünk el döntetlent. A harmadikat pedig a Tamási ellen vívjuk.
A Tamási együttese a hatodik helyen áll tizenhárom csapatos Tolna megyei elsőosztályú pontvadászatban. Ami meglepő annak tudatában, hogy Horváth Lajos együttese még veretlen az idei bajnokságban. A mérlegük három győzelem és kilenc döntetlen. A 31 rúgott góljuk több mint fele Jammeh Haruna nevéhez fűződik, így nem is csoda, hogy a támadó (aki korábban évekig játszott Kaposváron) 19 találattal holtversenyben a góllövőlista élén áll.
A két együttes tavaly nyáron is megmérkőzött egymással. Akkor egy gólgazdag mérkőzésen, melyen Sóron Tibor, Hadaró Valentin, Ludánszki Bence és Herzsenyák Áron is bevette a tolnaiak kapuját magabiztos sikert aratott csapatunk.