A Szombathelyi Haladás otthonában lépett pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában. A hazai együttes a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, ami megalapozta a mérkőzés végkimenetelét.

 

Nem indult jól csapatunk számára a szombathelyi fellépés, hiszen a hazaiak már a negyedik percben előnybe kerültek, miután Tóth Milán Csikar-szögből lőtt a kapunkba. Együttesünk gyorsan próbált válaszolni, de egy gyors kontra után Kiss Bence átlövésből megduplázta a hazaiak előnyét, amely egy büntetőből háromra nőtt az első negyed órát követően. Csapatunk bár becsülettel próbálkozott, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani az első félidőben, s a hazai kontrákkal sem igazán tudott mit kezdeni, így egy ellentámadás után Dragoner Filip is bevette Pogacsics Krisztián kapuját.

A szünetben négyet is cserélt csapatunk: Farkas Balázs, Bidzilya Anton, Dvorschák Gábor és Balog Alex is pályára lépett, ezzel pedig sokkal stabilabb lett együttesünk játékra. A második félidőben már kiegyenlített játék zajlott a pályán, s bőven akadtak helyzetek mind a két oldalon. Csapatunk próbálta sokat járatni a labdát, s egy szépen felépített támadás végén nagyon közel állt a szépítéshez is, de Nemanja Andric közelről csak a kapufát találta telibe, akárcsak a hajrában Farkas Balázs egy átlövés után.

 

Várhidi Péter: – A Haladás szétfutott minket, sanszunk nem volt a győzelemre. El kell ismerni, ha egy ellenfél jobb. Erre mondjuk rá is játszottunk, hiszen rengeteg eladott labdánk volt.

Mátyus János: – A győzelem egyenes következménye volt az elmúlt hetek játékának. Sokat tettünk az eredményességért, az első perctől kezdve nagyszerű szellemben léptünk fel. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt.

Szombathelyi Haladás–Kaposvári Rákóczi FC 4–0 (4–0)
Szombathely, zárt kapuk mögött. V.: Zierkelbach (Mohos, Vörös).
Szombathelyi Haladás: Verpecz – Schimmer (Jancsó, a szünetben), Mocsi, Németh Milán – Kállai, Holdampf (Schuszter, 77. p.), Kiss B., Bosnjak (Rácz, 64. p.), Debreceni Z. – Tóth M. (Doktorics, a szünetben), Dragoner (Németh Márió, 71. p.). Vezetőedző: Mátyus János.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J., Nagy T., Ur, Lakatos Cs. (Dvorschák, a szünetben) – Gál, Zólyomi (Balog A., a szünetben) – Erdei (Farkas B., a szünetben), Balázs Zs., Andric (Bartos, 74. p.) – Szarka (Bidzilya, a szünetben). Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerzők: Tóth M. (4. p.), Kiss B. (7. és a 17. p. – a másodikat 11-esből), Dragoner (38. p.)
Sárga lap: Kiss B. (35. p.), Kállai (62. p.), Rácz (82. p.), illetve Nagy T. (78. p.), Balázs Zs. (82. p.).