A harmadosztály Nyugati csoportjának 15. fordulójában az újonc THSE-Szabadkikötő otthonában lép pályára csapatunk szombaton 13 órakor.

Kedvező előjelekkel várhatjuk a folytatást, mivel csapatunk zsinórban négy meccs óta még gólt sem kapott, s az előző fordulóban meggyőző játékkal tartottuk otthon a három pontot az Andráshida ellen. A hátrányunk továbbra is egy pont a listavezető FC Ajkával szemben, így ezúttal is pontokért megyünk a fővárosba.
– Mint minden mérkőzésre, erre is úgy készülünk, hogy nyerni akarunk – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Természetesen ezúttal is győzelemre játszunk, s remélem, hogy sikerrel vesszük ezt az akadályt is. Feltérképezük a THSE csapatát, elmondtuk a játékosoknak, hogy mire kell odafigyelniük. Az a célunk, hogy az első pertől kezdve ráerőltessük akaratunkat az ellenfélre.
Az újonc THSE-Szabadkikötő az előző szezonban megnyerte a budapesti első osztályt, s osztályozó nélkül jutott fel az NB III.-ba. A fővárosaik remekül kezdtek a harmadosztályban, az első három mérkőzésükön győzelmet arattak, azóta viszont elfogyott a lendületük, s jelenleg 11 mérkőzés óta nyeretlenek. Nagy meglepetés lenne, ha éppen ellenünk szakadna meg ez a rossz sorozat. Főként annak tükrében, hogy a csepeliek kapták a legtöbb gól ebben a bajnokságban, szám szerint 34-et. Együttesünk ebben a tekintetben is kiemelkedik, hiszen Slakta Balázs kapuját csupán 12 alkalommal vették be az ellenfelek, így az Érddel holtversenyben mi kaptuk a legkevesebb gólt (12), valamint szintén holtversenyben az FC Ajkával csapatunk szerezte a legtöbbet is (32).