Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a MOL Fehérvár FC csapata van a célkeresztben.

 

Véget ért az az OTP Bank Liga második harmada is. Az utolsó tizenegy fordulót, akárcsak a bajnokságot Székesfehérváron, a MOL Aréna Sóstóban kezdi csapatunk. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozót a MOL Fehérvár FC a második, míg csapatunk a tizenkettedik helyről várja.

A bajnoki címre hajtó MOL Fehérvár FC ellen folytatja a bajnoki küzdelemsorozatot csapatunk. A Fejér megyeiek hátránya jelenleg három pont az első helyen álló, azonban két meccsel kevesebbet játszó Ferencvárossal szemben, amelytől két fordulóval ezelőtt kaptak ki. A novemberben edzőt váltó székesfehérváriak az elmúlt 22 forduló során 13 alkalommal hagyták el győztesen a pályát, míg négyszer értek el döntetlent, s ötször szenvedtek vereséget. A tizenhárom sikerből kettőt csapatunk ellen értek el, hiszen az első fordulóban 4–2, míg a tizenkettedikben 2–0 arányban tudtak diadalmaskodni együttesünk felett.

 

Meccstörténelem

Az élvonalban eddig 32 meccset vívott egymással a két csapat. A mérleg nyelve erősen billen a Videoton felé, hiszen 16 alkalommal született fehérvári siker, míg együttesünk kilencszer örülhetett három pontnak. Az 53–43-es gólarány (ami 2,7 gólt jelent meccsenként) is a soron következő ellenfelünknek kedvez. Utoljára a 2013/2014-es szezonban tudtuk legyőzni a Fehérvárt, akkor Waltner Róbert büntetője eredményezett csapatunk számára három pontot. Az utolsó Székesfehérváron elért győzelemig egészen 2007. március tizenhetedikéig kell visszalapozni a történelemkönyvben. Akkor Horváth Ferenc tizenegyesével még a hazaiaknál volt az előny, de Zahorecz Krisztián büntetője és Oláh Lóránt gólja fordítást és három pontot ért együttesünk számára. 

 

A téli átigazolási időszakban a korábbi magyar gólkirály, az egykor csapatunkat is erősítő Nemanja Nikolic visszatért Székesfehérvárra. Ezzel pedig tovább erősödött a Videoton amúgy sem gyenge kerete, amely így változott a téli átigazolási szezon során:

Érkezett: Lyes Houri (francia-marokkói, FC Viitorul Constanta – Románia), Nikolics Nemanja (Chicago Fire – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe távozott: – Kooperációs kölcsön (Budafok): Zsóri Dániel. Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Danilo Pantics (szerb, Chelsea – Anglia).