A Merkantil Bank Liga NB II. ötödik fordulójában a Ceglédi VSE csapatát fogadja együttesünk. A vasárnap 19 órakor kezdődő bajnokit Szilasi Szabolcs vezeti majd, míg segítői Király Zsolt és Aradi József lesznek.

Jó előjelekkel várja a vasárnapi folytatást csapatunk, hiszen a legutóbbi három fordulóban nem talált legyőzőre, ráadásul az előző játéknapon megszerezte első sikerét is.

– Bízom benne, hogy egy nagy lökést adott a csapatnak a Budaörs elleni győzelem – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Az előjelek jók, már a hazafele úton érezni lehetet, hogy megváltozott a játékosok hangulata, emellett pedig a héten is remek munkát végeztek az edzéseken. Kőkeményen megdolgoztunk azért a győzelemért, de ezután is hasonlóképp kell dolgoznunk, hogy ilyen sikerekben legyen részünk. Remélem, hogy nem kell sokat várni az újabb győzelemre, vasárnap hazai pályán szeretnénk megszerezni a következőt.
A ceglédiek eddig a Csákvár és a Nyíregyháza ellen tudtak egy-egy pontot szerezni, ráadásul a támadósoruk sem a jeleskedik, hiszen a legutóbbi három fordulóban nem találtak az ellenfelek kapujába. Együttesünk ezzel ellentétben a legutóbbi három bajnoki találkozóján hétszer is eredményes volt.

– Remélem, kijön a hazai pálya előnye, és a szurkolók is mellettünk állnak majd – tette hozzá Waltner Róbert. – Tavaly is rengetegszer segítettek minket, nagy lökést tud adni a csapatnak, az a bizonyos tizenkettedik ember. Szeretnénk úgy lehozni egy mérkőzést, hogy ne kapjunk gólt. A kapu előtt próbálunk koncentráltan játszani és eredményesnek lenni. A lényeg a győzelem megszerzése.
 
– Sajnos van sérültünk, Hegedűs Dávid játékára kevés esély van, de egy jó hírrel is szolgálhatok, hiszen Nagy Krisztián már a csapattal készült a héten – mondta csapatunk vezetőedzője. – Bízom benne, hogy bárki is kapjon lehetőséget vasárnap, sikeresen vesszük a következő akadályt.